GYÓGYÍTÁS SZELID GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL

Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt,a szímbólumokat és a feltétel nélküli hitet amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette . A gyógyítás által mi magunk a gyógyítók is gyógyulunk. Ez a szeretet varázsereje!

siralyok_3.jpg


Richard Bach:

 Jonathan Livingston, a sirály 

III.rész


Jonathan lassan, figyelmesen körözött a Távoli Szirtek fölött.

Ez a csiszolatlan ifú Fletcher sirály tökéletes repülőnövendéknek bizonyult. Erős volt, könnyed, fürgén mozgott a levegőben. De ami ennél is több, a legfontosabb: csillapíthatatlan vágy élt benne, hogy megtanuljon repülni.

Ebben a percben érkezett éppen, zuhanásból jött, kétszáznegyven kilométeres sebességgel, szürke csíkként süvített el oktatója mellett. Éles szögben felfelé vágódott, tizenhat szögletű, emelkedő vezetett orsóra akarta hasznosítani a sebességét, közben hangosan számolta a szögleteket:

– ...nyolc... kilenc... tíz... nézd-Jonathan-elmegy-a-sebesség... tizenegy... tiszta-szöglet-legyen-mint-a-tiéd... tizenkettő... de-az-istennek-se-megy-úgy... tizenhárom... most-ez-a-három... sebesség... tize... juuuj!

Azt, hogy Fletcher a tetőponton átesett, még súlyosbította hogy tajtékzott a dühtől. Hanyatt esett, majd egy durva mozdulattal hátondugóba, amiből végül vagy harminc méterrel oktatójának magassága alatt jött ki. Szaporán kapkodta a levegőt.

– Csak pocsékolod az idődet, Jonathan! Bamba vagyok! Ostoba! Próbálhatom, ahányszor csak akarom, sose fog sikerülni!

Jonathan sirály lenézett Fletcherre és bólintott. – Addig nem is, amíg ilyen keményen rántod föl. A bevitelnél hatvan kilométerórát vesztesz! Finoman, Fletcher! Határozottan, de finoman, ahogy mutattam, emlékszel?

Lemerült a fiatal sirályhoz. – Gyere, csináljuk együtt, kötelékben. És figyelj a felvételre. Lágyan, könnyedén visszük be.

  

Három hónap múlva Jonathannak már hat újabb növendéke is volt. Mind Kitaszított, és mindet nagyon érdekelte Jonathan furcsa, új eszméje: a repülés öröméért repülni.

Mégis, könnyebb volt számukra a nagy tudást igénylő repölőfigurákat elsajátítani, mint a bennük rejlő értelmet felfogni.

– Valójában mindannyian a Nagy Sirály gondolatát testesítjük meg, a korlátlan szabadság eszméjét – magyarázta nekik Jonathan esténként, ahogy a parton álldogáltak

–, és az, hogy pontosan, tisztán repülünk, egy lépés valódi énünk kifejezése felé. Mindazt, ami ebben korlátozna, le kell küzdenünk. Ezért gyakoroljuk a nagy sebességű repülést, de a lassút is, ezért műrepülünk...

...és az egész napi repüléstől kimerült növendékei eközben sorra elszundítottak. Szívesen repülték a gyakorlatokat, szerették a sebességet, izgalmas volt a dolog, és csillapította a minden leckével növekvő tudásvágyukat. De egyetlenegy, még Fletcher sirály sem jutott el odáig, hogy elhiggye: a gondolat röpte ugyanolyan valóság lehet, mint a szél hátán szárnyalni.

– Egész testetek, egyik szárnyvégetektől a másikig – mondta máskor Jonathan –, a gondolatok látható formája. Rázzátok le a gondolat láncait, és lehullanak a test láncai is... – De akárhogyan fogott is neki, a sirályok szép mesének vélték csupán, amit mondott, annál pedig nagyobb szükségük volt az alvásra.

Alig egy hónappal később Jonathan közölte, eljött az ideje hogy visszatérnjenek a rajhoz.

– Nem készültünk fel még rá! – tiltakozott Henry Calvin sirály. – Nem akarnak minket! Kitaszítottak vagyunk! Miért térnénk vissza oda, ahol senkinek sem kellünk?

– Szabadságunkban áll oda menni, ahová akarunk, és olyanoknak lennünk, amilyenek vagyunk – felelte Jonathan, azzal felemelkedett a homokról és keletnek fordult, a táj felé, amely a raj otthona volt.

Növendékei gyötrődve tétováztak.

A Raj Törvénye, hogy a Kitaszított soha nem térhet vissza, és a Törvényt tízezer éve egyszer sem törték meg.

A Törvény így szólt:

Maradj!

Jonathan azt mondta:

Jöjj!

És Jonathan eddigre már jó egy kilométert megtett a víz fölött. Ha még sokáig haboznak, egyedül ér az ellenséges érzelmű Rajhoz.

– Hát, ha egyszer nem tartozunk a Rajhoz, a törvényének sem tartozunk engedelmeskedni, nem? – Fletcher döntött. – És ha harcra kerül a sor, sokkal nagyobb szükség van ránk ott, mint itt.

Így azután ezen a reggelen elindultak nyugatról, nyolc sirály gyémántalakzatban, hogy szárnyvégük szinte átfedte egymást.

A Rajtanács Partját mintegy kétszáz kilometeres sebességgel érték el. Jonathan repült az élen, Fletcher szorosan a jobb szárnya mellett, Henry Calvin keményen ragadt a balhoz. Ekkor az egész kötelék egyszerre, egyetlen madárként jobb vezetett orsóba kezdett, normál helyzetből... háthelyzetbe... megint... hasra. Szárnyukat tépte a szél.

A Raj mindennapi életét kísérő rikácsolást és vijjogást a kötelék hatalmas késként vágta el. Nyolcezer sirályszem bámulta meredten, rezzenéstelenül. A nyolc madár egymás után éles felrántásból egy-egy bukfencet csinált, majd nagy körön besoroltak egymás mögé, és annyira lassulva, hogy szinte már megálltak a levegőben, leszálltak le a homokra. Aztán, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, Jonathan sirály értékelni kezdte a repülést.

– Először is – mondta hűvös mosollyal – mindannyian elkéstetek egy kissé a felzárkózással...

A Rajt villámcsapásként érte a felismerés. Ezek a madarak Kitaszítottak! És visszatértek! Ez pedig... ez nem lehet igaz! Fletcher jóslata a harcról semmivé foszlott a Raj döbbent zavarának árjában.

– Na jó, ezek Kitaszítottak – mondta néhány fiatal sirály.

– De figyelj, öreg, hol tanultak meg így repülni?

Csaknem egy órába került, mire a Vén szava eljutott a Raj minden tagjához:

– Ne vegyetek tudomást róluk!

A sirály, aki Kitaszítottal szóba áll, maga is Kitaszítottá válik!

A sirály, aki csak rápillant a Kitaszítottra, vét a Raj Törvénye ellen!

Ettől kezdve a szürketollasok hátat fordítottak nekik, de úgy tűnt, Jonathan sirály nem is látja őket.

Közvetlenül a Rajtanács Partja fölött tartotta az eligazításokat, és most először arra törekedett, hogy növendékeit rákényszerítse, menjenek el képességeik végső határáig.

– Martin sirály! – harsogta az égre.

– Azt mondod, tudod, hogyan kell lassan repülni. Semmit sem tudsz, amíg be nem bizonyítottad!

REPÜLJ!

A különben oly csendes kis Martin William sirály, akit elképesztett, hogy oktatója érdeklődésének össztüzébe került, maga sem tudta eddig, hogy a kis sebességeknek mekkora varázslója.

A legenyhébb szellőben is képes volt tollait úgy ívelni, hogy egyetlen szárnycsapás nélkül emelkedjék a homokról a felhőkig és merüljön vissza.

Hasonlóan járt Charles-Roland sirály is. A Nagy Hegyi Szélben nyolcezer méterre emelkedett, a jeges levegőben kékre fagyva érkezett vissza, de elragadtatott örömmel fogadkozott, hogy másnap még magasabbra jut.

Fletcher sirály, aki úgy szeretett műrepülni, mint senki más a világon, győzedelmeskedett a tizenhat szögletű, emelkedő vezetett orsón, és másnap megtetézte egy háromszoros legyezőfordulóval. Tolláról vakító fehéren verődött vissza a nap sugara a homokpartra, ahonnan nem egy pillantás kísérte lopva repülését.

Jonathan szüntelenül ott volt minden egyes növendéke oldalán. Bemutatta a gyakorlatokat, ösztönözte, kényszerítette, irányította sirályait. Repült velük éjjel, felhőben, viharban, az élmény szépségéért, miközben a raj szánalmasan lapult a földön.

Repülés után a növendékek a homokon pihentek, és ekkoriban már figyelmesebben hallgatták Jonathant. Voltak őrült eszmefuttatásai, azokat képtelenek voltak felfogni, de voltak jó gondolatai is, amelyeket megértettek.

Fokozatosan, az éjszaka leple alatt, a növendékek kis körén túl újabb kör formálódott. Kíváncsi sirályoké, akik végtelen órákon át hallgatagon álltak a sötétben. Látni nem kívántak semmit, és nem akarták, hogy őket lássák. Napkelte előtt eltűntek.

Egy hónappal a Visszatérés után történt, hogy a Rajból az első sirály átlépte a választóvonalat, és kérte, tanítanák meg, hogyan kell repülni.

Következményképpen Terrence Lowell sirályra a Raj kimondta az ítéletet:

Kitaszítottá bélyegezték; egyben Jonathan nyolcadik növendéke lett.

A következő éjjelen Kirk Maynard sirály jött a Rajból.

Nehezen botorkált a homokon, bal szárnya bénán vonszolódott utána. Lerogyott Jonathan lába elé.

– Segíts rajtam – suttogta alig hallhatóan, ahogy a haldoklók búcsúznak. – Nincs a világon semmi, amit jobban szeretnék, mint repülni...

– Hát akkor rajta – mondta Jonathan. – Emelkedj el velem a földről, és kezdhetjük.

– Nem értesz. A szárnyam. Nem tudom mozdítani a szárnyamat.

– Maynard sirály, szabadságodban áll, hogy önmagad légy, valóságos magad, itt és most; és semmi nem állhat az utadba. Ez a Nagy Sirály Törvénye, a Törvény, amely van.

– Azt mondod, tudok repülni?

– Azt mondom, szabad vagy.

Ekkor Kirk Maynard sirály egyszerűen és gyorsan, minden erőlködés nélkül széttárta szárnyát, és felemelkedett a fekete éjbe.

Rikoltása felverte álmából a Rajt, háromszáz méterről, torkaszakadtából vijjogta:

Tudok repülni! Nézzétek! TUDOK REPÜLNI!"

Napkeltekor vagy ezer madár állt a növendékek körén kívül, s kíváncsian bámulták Maynardot. Mit sem törődtek vele, látják-e őket vagy sem. Feszülten figyeltek, meg akarták érteni Jonathan sirályt.

Nagyon egyszerű dolgokról beszélt

– arról, hogy helyes az, ha egy sirály repül, hogy a szabadság a sirály legsajátabb természete, hogy bármi állna is ennek az útjában, azt félre kell tolni, legyen bár hagyomány, babona vagy bármiféle korlát.

– Félretolni? – hangzott fel egy hang a tömegből.

– Akkor is, ha az a Raj Törvénye?

– Az egyetlen igaz törvény az, amely a szabadsághoz vezet – mondta Jonathan. – Nincs más törvény.

– Hogyan várhatod el tőlünk, hogy úgy repüljünk, ahogyan te? – kérdezte egy másik hang.

– Te különleges vagy, isteni, tehetséges, fölötte állsz minden más madárnak!

– Nézd Fletchert! Lowellt! Charles-Roland-t! Judy Lee-t! Ők is különlegesek, tehetségesek és isteniek?

Egy cseppet sem inkább, mint te vagy én.

Az egyetlen különbség, az egyetlenegy alapvető különbség, hogy ők kezdik megérteni, mik is valójában, és élni kezdenek ezzel a tudással.

Növendékei, Fletchert kivéve, bizonytalanul mocorogtak. Nem volt igazán világos előttük, hogy ez az, amit tesznek.

A tömeg napról napra nőtt; jöttek, hogy kérdezzenek, hogy csodálják Jonathant és követőit, hogy gúnyolódjanak.

  

– A Rajban azt beszélik, hogy ha nem te vagy maga a Nagy Sirály Fia – mondta Fletcher Jonathannak egy reggelen, haladó sebességi gyakorlatok után –, akkor ezer évvel jársz a korod előtt.

Jonathan sóhajtott.

A félreértés ára, gondolta. Vagy ördögnek, vagy istennek kiáltanak ki. – Te mit gondolsz, Fletch? Valóban megelőzzük a korunkat?

Hosszú csönd. – Hát, ilyenfajta repülés mindig volt, akárki megtanulhatta volna, aki fel akarja fedezni; ennek semmi köze a korhoz, időhöz.

Lehet, hogy mi előbbre vagyunk a megszokottnál. Előbbre vagyunk annál a módnál, ahogyan a legtöbb sirály repül.

– Érdekes gondolat – felelte Jonathan, miközben a hátára fordult és így siklott egy darabig. – És korántsem hangzik olyan rosszul, mint az, hogy megelőzzük a korunkat.

  

Pontosan egy héttel később történt. Fletcher a nagy sebességű repülés elemeit mutatta be új növendékek egy csoportjának. Éppen kijött egy kétezer méteres zuhanásból, hosszú szürke csíkként száguldott vagy fél méteren a part fölött, amikor egy, az első repüléséről érkező, anyját hívó fióka egyenesen eléje siklott. Fletcher Lynd sirály, hogy kikerülje a kicsit, egy tizedmásodperc alatt élesen balra vágott, és mintegy háromszáz kilométeres óránkénti sebességgel nekirepült egy gránitsziklának.

Úgy tűnt neki, mintha a szikla egy másfajta világ hatalmas, kemény kapuja volna. Robbanó ijedtség, mindent elborító rémület, sötétség; becsapódás. Azután ott lebegett egy különös, idegen égen, feledve, emlékezve, feledve; félelem és bánat hullámain. És szomorú volt, borzasztóan szomorú.

A hang úgy érte, mint azon az első napon, amikor találkozott Jonathan Livingston sirállyal.

– A titok, Fletcher, abban rejlik, hogy a korlátainkat sorjában, türelmesen győzzük le.

Nem repülünk át ész nélkül sziklákon, az majd egy kicsit később következik a programunkban.

–Jonathan!

– Akit a Nagy Sirály Fiaként is emlegetnek – felelte az oktató szárazon.

– Mit csinálsz te itt? És a szikla? Én... meg... meghaltam... nem?

– Ugyan, Fletch. Gondolkozz. Ha most itt beszélgetünk, akkor nyilvánvaló, hogy nem halhattál meg, nem?

Amit összehoztál, az annyi, hogy túl gyorsan cseréltél tudatszintet.

Hogy hogyan lesz tovább, azt neked kell eldöntened. Maradhatsz itt, és tanulhatsz ezen a szinten

– ami kicsit magasabb annál, amelyet elhagytál –, vagy visszamehetsz, és folytathatod a munkát a Rajnál.

A Vének erősen remélték, hogy bekövetkezik egy baleset, de meglepődtek, hogy te ilyen szépen beváltottad reményeiket.

– Természetesen szeretnék visszamenni a Rajhoz. Az új csoportot még épp csak elkezdtem oktatni.

– Rendben van, Fletcher. Emlékszel, mit mondtunk a testről, hogy az nem más, mint maga a gondolat...?

  

Fletcher megrázta a fejét, kinyújtotta szárnyát, és kinyitotta a szemét. A szikla alján állt, körülötte ott volt az egész Raj. Ahogy megmozdult, a tömeg izgatott rikácsolásban törtek ki, éles rikoltások hangzottak.

– Él! Ő, aki meghalt, él!

– A szárnyvégével érintette meg! Feltámasztotta! A Nagy Sirály Fia!

– Nem! Ő maga tagadja! Ez az ördög! ÖRDÖG! Azért jött, hogy megrontsa a rajt!

Négyezer sirály tülekedett a tömegben. Ami történt, megrémítette őket, a kiáltás: ÖRDÖG!, úgy söpört végig rajtuk, mint az orkán a háborgó óceánon. Meredt szemmel, görbült karmokkal ölni készültek.

–Jobban éreznéd magad, ha eltűnnénk innen, Fletcher? – kérdezte Jonathan.

– Hát nemigen lenne kifogásom ellene...

Hirtelen vagy egy kilométerrel odább álltak, ők ketten, s a sirálytömeg villogó csőrei a puszta levegőbe vágódtak.

– Miért van az – töprengett Jonathan –, hogy a világon a legnehezebb dolog egy madarat meggyőzni arról, hogy szabad, és hogy ezt be is bizonyíthatja magának, ha hajlandó egy kevéske időt ráfordítani?

Miért olyan nehéz ezt megtenni?

Fletcher még pislogott attól, ahogyan a helyzet pillanatok alatt változott. – Mit csináltál? Hogy kerültünk ide?

– Azt mondtad, ki akarsz kerülni a tömegből, nem?

– Persze! De hogyan...?

– Mint minden egyebet, Fletcher. Gyakoroltam.

  

Reggelre a Raj elfelejtette dührohamát, de Fletcher nem. – Emlékszel, Jonathan, mit mondtál valamikor, hogy annyira kell szeretni a rajt, hogy visszatérjünk hozzá és oktassuk?

– Persze.

– Nem értem, hogyan vagy képes szeretni ezt a madárcsőcseléket, hisz épp megpróbáltak megölni.

– De hát Fletcher, nem ezt szeretjük bennük!

Persze hogy nem szereted a gyűlöletet és a gonoszságot.

Meg kell tanulnod az igazi sirályt látni, a jót mindvalahányban, és segíteni nekik, hogy ők is meglássák magukban. Ezt értem szereteten. Ennek a nyitját megtalálni, az az öröm.

Emlékszem egy vad, fiatal madárra pédául, Fletcher Lynd sirálynak hívják

 Éppen akkor vált Kitaszítottá, készen állt rá, hogy életre-halálra megküzdjön a Rajjal, éppen azon volt, hogy pokollá tegye magának a Távoli Szirteket. Ehelyett ma mennyországot épít magának, és az egész Rajt odavezeti.

Fletcher az oktató felé fordult, a szeme riadtan megrebbent. – Én vezetem? Mi az, hogy én vezetem? Te vagy az oktató. Nem hagyhatsz itt bennünket!

– Nem-e? Nem gondolod, hogy lehetnek más rajok is, más Fletcherek, akiknek nagyobb szükségük van oktatóra, mint nektek, akik már úton vagytok a fény felé?

– Én? Jon, én egy egyszerű sirály vagyok, te pedig...

–...a Nagy Sirály egyszülött Fia, mi? -Jonathan sóhajtott, és kibámult a tengerre. – Neked rám már nincs szükséged. Arra van szükséged, hogy tovább keresd önmagad, mindennap egy kicsit fedezz fel belőle, a valódi Fletcher sirályból, aki előtt nincsenek korlátok. Ő a te oktatód. Őt kell megértened, szerinte kell élned.

Egy pillanattal később Jonathan teste fenn vibrált a légben, fénylőn, s lassan áttetszővé vált. – Ne hagyd, hogy ostobaságokat suttogjanak rólam, vagy istent csináljanak belőlem. Oké, Fletch? Sirály vagyok. Szeretek repülni, ennyi az egész...

– JONATHAN!

– Szegény Fletch. Ne higgy a szemednek. Amit azzal látsz, csupa korlát. Az értelmeddel nézz, ébredj rá, amit úgyis tudsz már, és meglátod, hogyan kell repülni.

A fény kihunyt. Jonatban sirály levegővé vált.

Egy idő múlva Fletcher sirály erőt vett magán, felemelkedett, és ott találta a levegőben a vadonatúj növendékek egy csoportját. Mohón várták az első oktatást.

– Hogy az elején kezdjem – mondta Fletcher lassan –, meg kell értenetek, hogy a sirály maga a korlátlan szabadság, a Nagy Sirály képmása, és egész testetek, szárnyvégtől szárnyvégig nem egyéb, mint a saját gondolatotok.

Az ifjú sirályok furcsállva néztek rá.

Ejha, öreg, gondolták, ez nem úgy hangzik, mint egy bukfenc-eligazítás.

Fletcher sóhajtott egyet, és újrakezdte.

– Hm. Hát... na jó – mondta, és tekintetével felmérte őket.

– Kezdjük a vízszintes repüléssel. – Miközben  beszélt, egyszerre megértette, hogy barátja valóban és őszintén nem volt semmivel istenibb, mint ő, Fletcher, maga.

Nincs korlát, Jonathan?

– gondolta.

– Hát akkor nincs messze az idő, amikor én tűnök majd elő a puszta légből a te partodon, és mutatok neked egyet-mást arról, hogyan kell repülni!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 56
Tegnapi: 573
Heti: 1 151
Havi: 12 463
Össz.: 1 502 409

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: RICHARD BACH SIRÁLY II
GYÓGYÍTÁS SZELID GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL - © 2008 - 2017 - szelidgyogymodok.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: májtisztítás - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »