MAGYAR HITVILÁG -NÉPMESÉK

MAGYAR MITOLÓGIA

A magyar néphit, a népmesék, a mondák, az archaikus népi imák és ráolvasások, valamint a népmővészet és a népszokások alapján rekonstruálható mitológiai elképzelések rendszere.

Hasonlóan más európai népekhez (pl. a szlávokhoz), a magyarban sem maradtak fenn kimondottanmítosznak tekinthetı szövegek, de a rendelkezésre álló töredékes adatok segítségével meg lehet kísérelni a hajdan volt rendszer helyreállítását.A magyar mitológia legrégibb történeti rétegeirıl szólva a régészetet kell elsısorban segítségül hívni. Így pl. a honfoglalás kori lovas temetkezés (és egyeskrónikák említései) alapján a lóáldozat szokása a rendszer fontos elemének tekinthetı. A temetıke megfigyelhetıen vízen túlra telepítették, a sírokat pontosan betájolták, kelet felé fektették a sírba a halottakat, akikkel együtt temették el mindennapi használati tárgyaikat és személyes holmijaikat.

Mindezek fontos tipológiai jellemzık lehetnek az összehasonlító vizsgálatok során.Nyoma van a krónikáinkban bizonyos totemisztikus mítoszoknak: nevezetes a turulokhoz (hatalmas, sashoz hasonló madár) kapcsolódó történet szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja

egy turulmadártól esett teherbe. Egy másik mítosztöredék csodaszarvast üldözı testvérpár, Hunor és Magor történetét, feleségszerzı kalandját, vagyis a nemzetségalapítás eseményeit mondja el. Azégi eredető csodaszarvas motívuma pedig megjelenik a sok ısi mitologikus elemet tartalmazóregösénekekben is. A hazai kutatás egyetért abban, hogy a honfoglalás kori magyarság mitológiai világképének alakításában fontos szerepe volt a samanizmusnak 

A magyar népi mitológia A világkép rendezıelve három világra osztja a mindenséget,

a felső, a középső és az alsó vagy túlvilágra.

A felsıőaz isten(ek) és a megszemélyesített bolygók (Nap és Hold), a csillagok világa. A középső az ember lakhelye, de itt mőködnek természetfeletti lények (különféle kísértetek, erdei és vízilények), és itt fejtik ki tevékenységüket a természetfeletti képességő emberek is (TÁLTOS,BOSZORKÁNY-ok).A magyar népmesék segítségével rekonstruálható mitológiai világképben központi helyet foglal el az

                         égig érı fa vagy tetejetlen fa (VILÁGFA)

képzete, amely összeköti az eget és a földet, vagyis az istenek felső világát és az emberek életének színterét, gyökerei pedig a föld alatti világba nyúlnak(ill. a tövénél tátongó lyukon lehet lejutni a sötét, föld alatti világba). Ezt a hatalmas fát csak a sámáni képeségekkel rendelkezı hıs (a kis kanászbojtár) tudja megmászni, hogy eljusson a Hold és a Nap házába (ezüst-, ill. aranykastélyába). 

                                          A népmesék

 ill. mondaszövegekben szintén megjelennek különféle pszeudomitikus alakok, ezeket szokták általában a mitológiai rendszerek alsóbb szintjein elhelyezni.

A magyarban ilyen a

MANÓ,a TÖRPÉK, az ÓRIÁS, aTÜNDÉR-ek és a  BOSZORKÁNY.

         

Az első alak alacsony növéső, de roppant erős, hosszú hajú és szakállú, furfangos lény, és társukkal, az óriással együtt csak a népmesékben szerepelnek. Ez utóbbiak távol, valahol a világ peremén, hegyek között élnek, míg a törpék és manók az erdıben vagy a föld alatt, ezzel kapcsolatos kincsırzı funkciójuk.

A mitológia alsó szintjeinek lényei lakhelyüket tekintve kívül élnek az emberi világ kultúrkörén, a természeti környezet (erdık, barlangok, hegyek, tavak, lápok, vizek) adja életterük keretét. A nőnemő lények közül a legismertebbek a tündérek, akiket jó szándékú és csábosan szépséges lénynek rajzolnak népmeséink és mondáink. Jellegzetes, hogy palotáik a víz alatti, örök boldogságotárasztó birodalomban vannak.

FEHÉRLÓFIA

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez afehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki:

- Látod, fiam, azt a nagy fát?

- Látom.

- Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét.

A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A

fiú le is húzta.Erre azt mondta neki a fehér ló:

- No, fiam, már látom, elég erıs vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm.

Azzal megdöglött. A fiú elindult világra. Amint ment, mendegélt, elıtalált egy rengeteg erdıt, abba be is ment. Csak kódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerısebb fákat is úgy

nyőtte, mint más ember a kendert. - Jó napot adjon Isten! -mondja Fehérlófia.

- Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.

- Gyere no, én vagyok!

Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyővın, mindjárt a földhöz vágta. - Már látom, hogy erısebb vagy mint én - mondja Fanyővı. - Hanem tegyük össze a kenyerünket,végy be szolgálatodba. - Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak. Amint mentek, mendegéltek,

elıtalálnak egy embert, aki a követ úgy morzsolta, mint más ember a kenyeret.

- Jó napot adjon Isten - mondja Fehérlófia.

- Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.

- Gyere no, én vagyok!

Megbirkóztak. De alig csavarított Fehérlófia Kımorzsolón hármat-négyet, mindjárt a földhöz vágta.

- Már látom, hogy teellened nem csinálhatok semmit - mondja Kımorzsoló. - Hanem tudod mit,végy be szolgálatodba, hő szolgád leszek halálig.

Fehérlófia befogadta; már itt hárman voltak. Amint mentek, mendegéltek, elıtaláltak egy embert,aki a vasat úgy gyúrta, mint más ember a tésztát.

- Jó napot adjon Isten! - mondja Fehérlófia.

- Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni.

- Gyere no, én vagyok!

Sokáig birkóztak, de nem bírtak egymással. Utoljára Vasgyúró gáncsot vetett, földhöz vágta

Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott, s úgy vágta a földhöz Vasgyúrót, hogy majd oda ragadt. Ezt is szolgálatába fogadta; már itt négyen voltak.Amint tovább mennek, mendegélnek, rájok esteledett, ık is megtelepedtek, kunyhót csináltak. Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyővınek:

- No, te maradj itt, fızz kását, mink elmegyünk vadászni.

Elmentek. De alighogy tüzet rakott s a kásafızéshez fogott Fanyővı, ott termett egy kis ördög; maga nagyon kicsi volt, de a szakálla a földet érte. Fanyővı nem tudott hova lenni ijedtében, mikor meglátta, hát még mikor rákiáltott:

- Én vagyok Hétszőnyő Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem adod, a hátadon eszem meg!

Fanyővı mindjárt odaadta. Hétszőnyő Kapanyányimonyók megette, azzal visszaadta az üres bográcsot. Mikor hazajöttek a cimborák, nem volt semmi ennivaló, megharagudtak, jól eldöngették Fanyővıt, de az nem mondta meg, hogy mért nincs kása.Másnap Kımorzsoló maradt otthon. Amint elkezdte fızni a kását, odament ıhozzá is a Hétszőnyő

Kapanyányimonyók, és kérte a kását:

- Ha ide nem adod, a hátadon eszem meg! - De Kımorzsoló nem adta, Hétszőnyő Kapanyányimonyók sem vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, onnan ette meg a kását.

Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyővı elıre nevette a dolgot, mert tudta, hogy Kımorzsolótól is elveszi a kását Hétszőnyő Kapanyányimonyók.Harmadnap Vasgyúró maradt otthon.

De a másik kettı se neki, se Fehérlófiának nem kötötte az orrára, mért maradtak két nap kása nélkül. Ahhoz is odament Hétszőnyő Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem adta, a meztelen

hasáról ette meg. Amint a többi három hazajött, ezt is jól elpáholták.

Fehérlófia nem tudta, mért nem csinált egyik se kását. Negyednap maga maradt otthon. A többihárom egész nap mindig nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahhoz is odamegy HétszőnyőKapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert Fehérlófia megkötözte a szakállánál fogva egy nagy fához.

Amint a három cimbora hazaért, mindjárt feltálalta a kását. Amint jóllaktak, megszólalt Fehérlófia:

- Gyertek csak, mutatok valamit.

Vezette volna ıket a fához, amelyikhez Hétszőnyő Kapanyányimonyókot kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával.

Mindjárt elindultak a nyomon. Mindég mentek hét nap, hét éjjel, akkor találtak egy nagy lyukat, amelyen a másvilágra ment le Hétszőnyő Kapanyányimonyók. Tanakodtak, mitévık legyenek,utoljára arra határozták, hogy lemennek.

Fanyővı font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon leeresztette magát. De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet. Alig ért le negyedrészére a mélységnek,megijedt, felhúzatta magát.

- Majd lemegyek én - mondja Kımorzsoló. De a harmadrészérıl az útnak ı is visszahúzatta magát.

Azt mondja Vasgyúró:

- Ejnye, be gyávák vagytok! Eresszetek le engem! Nem ijedek én meg ezer ördögtıl sem!Le is ment fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrángatta a gúzst, hogy húzzák fel. Azt mondja Fehérlófia:

- Eresszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét!

Bezzeg nem ijedt meg! Lement a másvilágra, kiszállt a kasból, elindult széjjelnézni. Amint így kódorog elıre-hátra, meglát egy kis házat, bemegy bele, hát kit lát? Nem mást, mint Hétszőnyő 

Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuckóban, kenegette a szakállát meg az állát valami zsírral; a tőzhelyen ott fıtt egy nagy bogrács kása.

- No, manó - mondja neki Fehérlófia -, csakhogy itt vagy! Másszor te akartad az én kásámat megenni a hasamról, majd megeszem én most a tiedet a te hasadról. Azzal megfogta Hétszőnyő Kapanyányimonyókot, a földhöz vágta, hasára öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához kötötte, s odább ment. Amint megy, mendegél, elıtalál egy várat rézmezıvel, rézerdıvel körülvéve. Amint meglátta, mindjárt bement bele; odabent egy gyönyörő királykisasszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert.

- Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár?

- Hát biz én - felelt Fehérlófia - egy ördögöt kergettem.

- No, hát most jaj neked! Az én uram háromfejő sárkány, ha hazajön, agyonvág. Bújj el hamar!

- Nem búvok biz én, megbirkózom én vele.

Arra a szóra ott termett a sárkány.

- No, kutya - mondja Fehérlófiának -, most meg kell halnod! Hanem viaskodjunk meg a rézszürőmön. Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s levágta mind a három fejét.

Azzal visszament a királykisasszonyhoz. Azt mondja neki:

- No, most már megszabadítottalak, királykisasszony, jere velem a fel-világra! - Jaj, kedves szabadítóm - felel a királykisasszony - van nekem idelent két testvérem, azokat is egyegy sárkány rabolta el; szabadítsd meg ıket, neked adja az édesatyám a legszebb lányát meg fele

királyságát.

- Nem bánom, hát keressük meg.

Elindultak megkeresni. Amint mennek, találnak egy várat ezüstmezıvel, ezüsterdıvel körülvéve.

- No, itt bújj el az erdıben - mondja Fehérlófia -, én majd bemegyek.

A királykisasszony elbújt, Fehérlófia meg elindult befelé. Odabent egy még szebb királykisasszonyt talált, mint az elsı. Az nagyon megijedt, ahogy meglátta, s rákiáltott:

- Hol jársz itt, felvilági ember, hol még a madár se jár?

- Téged jöttelek megszabadítani.

- No, akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hatfejő sárkány, ha hazajön, összemorzsol. Arra a szóra ott termett a hatfejő sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

- Hej, kutya - mondja neki -, te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell halnod! Hanem gyere az ezüstszürőmre, viaskodjunk meg!

Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia gyızött, földhözvágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a két királykisasszonyt, s így hárman útnak indultak,hogy a legfiatalabbat is megszabadítsák. Amint mennek, mendegélnek, találnak egy várat aranymezıvel, aranyerdıvel körülvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két királykisasszonyt, maga meg bement a várba. A királykisasszony majd meghalt csodálkozásában, amint meglátta.

- Mit keresel itt, ahol még a madár se jár? - kérdi tıle.

- Téged jöttelek megszabadítani - felelt Fehérlófia.

- No, akkor hiába fáradtál, mert az én uram egy tizenkétfejő sárkány, aki ha hazajön, összevissza tör. Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennydörgött a kapu.

- Az én uram vágta a buzogányát a kapuba - mondja a királykisasszony - mégpedig tizenkét mérföldről. De azért ebbe a nyomba itt lesz. Bújj el hamar! De már akkor ha akart volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

- No, kutya, csakhogy itt vagy!

Megölted két öcsémet, ezért, ha ezer lelked volna is, meg kellene halnod

Hanem gyere aranyszürőmre, birkózzunk meg! Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára a sárkány belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, belevágja a sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, belevágja Fehérlófiát hónaljig; már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s belevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a tizenkét fejét. Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három királykisasszonyt. Elérkeztek ahhoz a kosárhoz, amelyiken Fehérlófia leereszkedett, próbálgatták minden módon, hogy férhetnének belé mind a négyen, de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a három

királykisasszonyt, ı maga meg várta, hogy ıérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény akár ítéletnapig is. Mert amint a három szolga felhúzta a három királykisasszonyt, arra határozták, hogy ık magok veszik el a három

királykisasszonyt, s nem eresztik megint a kosarat Fehérlófiáért, hanem otthagyják ıt a másvilágon. Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva.

Alig ment egy kicsit, elıfogta egy nagy záporesı, ı is hát belehúzta magát a szőrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet keresni, ami alá behúzódjék. Amint így vizsgálódik, meglá

                                        egy griffmadárfészket

három fiókgriffmadárral; ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még betakarta szőrével, maga meg bebújt egy bokorba. Egyszer csak jött haza az öreg griffmadár.- Hát ki takart be benneteket? - kérdi a fiaitól.

- Nem mondjuk meg, mert megölöd.

- Dehogy bántom! Nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni.

- No, hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az esı, hogy levehesse a szőrét rólunk. Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdezi Fehérlófiától:

- Mivel háláljam meg, hogy megmentetted a fiaimat?

- Nem kell nekem semmi - felel Fehérlófia.

- De csak kívánj valamit; nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam.

- No, hát vigy fel a felvilágra!

Azt mondja rá a griffmadár:

- Hej, ha ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig; de neked megteszem; hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldal szalonnát; kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldal szalonnát tégy számba. Ha nem teszel,levetlek.

Fehérlófia éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordul a griffmadár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy oldal szalonnát. Nemsokára megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a madár, akkor a jobb lábszárát adta neki. Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova menni, hanem ott feküdt a

földön, mert nem volt se keze, se lába. Itt benyúlt a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral. Odaadja Fehérlófiának.

- No - mondja neki -, amiért olyan jószívő voltál, hogy kezed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg.

Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette - tán nem is hinnétek, ha nem mondanám -, egyszerre kinıtt keze-lába! De még azonfelül hétszer erısebb lett, mint azelıtt volt. A griffmadár visszarepült az alvilágba. Fehérlófia meg útnak indult megkeresni három szolgáját. Amint megy, mendegél, elıtalál egy nagy gulyát. Megszólítja a gulyást:

- Kié ez a szép gulya, hé?

- Három úré: Vasgyúró, Kımorzsoló és Fanyővı uraké.

A gulyás útba igazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához, bement belé, hát majd elvetette a szeme fényét a nagy ragyogás, de ı csak ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt sem tudta, leány-e vagy fiú. Fehérlófia megfogta, kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyethalt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kımorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is meg Fanyővı is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia feljött a másvilágról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette az apjokhoz.

 Az öreg király rettenetesen megörült, amint a leányait meglátta. S hogy megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele királyságával együtt.

Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.

Oldal: MAGYAR HITVILÁG-NÉPMESÉK
GYÓGYULÁS SZELÍD GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL - © 2008 - 2024 - szelidgyogymodok.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat