GYÓGYÍTÁS SZELID GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL

Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt,a szímbólumokat és a feltétel nélküli hitet amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette . A gyógyítás által mi magunk a gyógyítók is gyógyulunk. Ez a szeretet varázsereje!


gyogyitas_angyala_pecset.jpg

Ne kételkedj benne, hogy minden tehetség és minden készség megvan benned is!

Tőled függ azonban, mennyit tudatosítasz magadban.


 Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magad módján tanulsz, miközben,  azt teszed, amit tenni akarsz!


                                MUDRÁK:


   SIKERESEBBÉ VÁLNI az ISKOLÁBAN ,a SPORTBAN


                                   hogyan? 

Az indiai gyógyászat az úgynevezett újtartásokat mundrákat az energetikai, pszichikai ,fizikai egyensúly megteremtésére használja már több ezer éve.


Bárki használja.de az első részt főleg a tanulási olvasási,írási  problémával küzdő gyerekeknek állítottam össze.


                    Ők azok a ,akiket diszlexiásnak diagnosztizálnak. 

    Nézeteim szerint ez nem betegség, hanem egy csodállatos adomány.

  Ők a jobb agyfélteküket használják inkább,képekben látnak.

Tanulás szempontjából sokkal nagyobb előnyük van velünk szemben mint azt gondolnák.Miért? Mert Ők zsigerből tudják azt amiért nekünk meg kell keményen dolgozni ,mi bemagolunk egy 800-1000 oldalas tankönyvet amit idővel elfelejtjük, vagy villámolvasással fotózzuk,de előtte a technikáját el kell sajátítanunk.

Nekik nem, mert Ők ezzel a tudással születtek !


           Tessék ezt kihasználtatni velük!


Több évtizede ismeri a világ az agykontrólt, a villámolvasást,a mundrákat.


Ezen a tachnikák segítségével visszanyerhetik önbizalmukat,magatartás problámáik megoldódhatnak,gyorsabban váhatnak képessé elsajátítani a tananyagot,és nem maradnának le társaiktól.

 Szívesen fognak idővel olvasni,írni.

Soha ne éreztessük még gondolti színten sem ,hogy Ők kevesebbek, rosszabbak a többinél,mert az igazság nem ez .

Igazság az ,hogy Ők előhírnökei a jövő tanulási stílusának.

  Egyszerűen ,lazán kihasználva az agy határtalan kapacitását.


                                 Térjünk vissza a mundrákhoz

A meridiánok végpontjai többnyire a fejen ,az ujjakon és a lábujjakon találhatók .

        A vastagbél,a pajzsmirigy,és a vékonybél az ujjakban kezdődnek

   A tüdő  a keringés a szív meridián ott végződik.

Tehát megállapíthatjuk, hogy az energiacsatornák majdnem fele a kézben kezdődik, vagy végződik

.A meridiánokhoz tartozik az öt elem ,amelyeket az ujjak képviselnek.


                        földet,fémet, t,vizet, tüzet.


                                  Miért jó és Miért hasznos ?

 bárhol,bármikor tévénézés, olvasás, utazás,írás,olvasás .stb

közben úgy alkalmazhatjuk  hogy azzal nem zavarunk másokat, észrevétlenül alkalmazható.

Vannak olyan gyakorlatok amivel azonnali eredmény érhető el.

     Naponta többször kell elvégezni. az időt megagtam, a gyakorlatok       között minimum idő van jelezve,ez több lehet de kevesebb nem!


Nagyon hasznos további gyakorlatokat lehet elsajátítani:

Kim Da Silva: Kezünkben az egészség című  könyveiben:


muntrak_014.jpg

iskola stressz

A tiszta befogadóképesség,az iskolai stesszes állapotok a harmónikus kapcsolat kialakítására tanulótársainkal.

 6 perc/ naponta hatszor 7 per szünetekkel.



muntrak_016.jpg

A két agyfélteke összehangolására.

befolyásolja az egészséget,az egyensúlyt

 4 perc/napi 6 alkalommal, 17 perc szünetekkel.

muntrak_018.jpg

gondolkodás

Stressz oldás,amikor valami nem jut az eszünkbe, pl valaki vagy valami neve,

10 perc 3szor/ nap 25 p szünetekkel


muntrak_021.jpg

tanulás

könnyebben ,gyorsabban tanulni

6 pc 3 szor /nap 3 pc szünetekkel


muntrak_020.jpg

hangos olvasás

4pc 6 szor/nap 4 p szünetekkel 

használjuk hozzá az agyfélteke összehangolása mundrát is


muntrak_021.jpg

Írás finom-motorikus mozgás, szem ,kéz összehangolása

3pc 3szor/nap 7 pc szünetekkel


muntrak_026.jpg

alergia,

 a 6 csakra beszükülése is okozza

7 pc/ nap 8 szor 17 pc 16 pc szünetekkel




Spotolóknak akik nagyobb igénybevételnek vannak kitéve,

stressz oldásra, sérülések megelőzésére,fájdalom csillapítására állítottam össze egy pár mundrát.


muntrak_023.jpg 

                                    rándulás, zúzódás esetén

10 pc 8szor/nap 2 pc szünetekkel .

aktuállis a sport mondrával együtt végezni


                                     muntrak_024.jpg

                 sport mundra sressz oldásra ,növeli a koncentációt

8pc  2szer/nap 25 pc szünetekkel,de a sportolók:

verseny előtti két napban:

 4 pc-ig napi 5 alkalommal 7 perces szünetekkel végezzék el.



muntrak_025.jpg

                                            sport balasetekre

serkenti a gyógyító erőket, erősíti a végtagokat

közben árnika kémmel lehet a duzzadt testrészt bekenni ,vagy jó az almaecetbe áztatott rongy is,ha vérzik tegyünk rá cickafarkfü virágját.

5ször 14 pc ig /nap 15 pc szünetekkel 



muntrak_028.jpg

                                               stresszstabilitás

          utánna a sport mundrát alkalmazni,konbnálva hatásosabb

                                2 pc 3szor /nap 10 pc szünetekkel


                                     muntrak_027.jpg  

                                                 kimerültségre

                                 3pc 6 szor 6nap 2 pc szünetekkel


                                     muntrak_012.jpg

                                                      lábenergia

       jó a lábnak ,használható izomfájdalom, szallagsérülés,műtét után

                                 7pc napi 5 ször 16 pc szünetekkel


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 79
Tegnapi: 434
Heti: 1 411
Havi: 10 292
Össz.: 1 514 105

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: SEGÍTŐ KÉZTARTÁSOK :KÖNNYEBBEN TANULNI,SIKERESEBB LENNI A SPORTBAN
GYÓGYÍTÁS SZELID GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL - © 2008 - 2017 - szelidgyogymodok.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: májtisztítás - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »