TITKOS TANOK

                    Az igazság halhatatlan. Azt, aki megtalálta,

a sírba is elkíséri.

Ezoterika 

energiák és rejtett erők

   Aki szellemi vezetőt keres, jól teszi tehát, ha az 1986-ban elhunyt

Krishna-murti szavait választja mértékül:

“Mivel szabad vagyok, elvárom az engem értőktől, hogy ne kövessenek és ne csináljanak belőlem olyan ketrecet, amely aztán vallássá vagy szektává válik."

Ez a kritikus szemlélet megóvhat bennünket attól, hogy sarlatánok kezébe kerüljünk, aki Az ezoterikus praktikák és eszmék elvileg mindenki számára hozzáférhetők. Nehéz élethelyzetekben a segítségünkre vannak és hozzájárulnak önmagunk megismeréséhez.

Egy olyan korban, amikor annyian keresik az élet értelmét, az ezoterika fontos szerepet tölthet be mindenkinek az életében, aki komolyan foglalkozik vele: utat tud mutatni az élet értelmének megtalálásához.

Időpont: 1984 júniusa; helyszín: Titisee, Fekete erdő;

cselekmény: mágikus rituálé egy sámánkongresszuson.

Huszonöt meztelen ember kuporog egy alacsony, igluszerű kunyhóban. A négy természeti birodalom (ásványok, növények, állatok és emberek) szellemének szólítása közben egy indián sámán forró köveket helyez el a kunyhóban. A sámán Dr. Harley Swiftdeer, ír származású amerikai, akinek az édesanyja indián volt, s akit a nagyapja vezetett be az indiánok titkos tanításaiba. Most délnek fordulva imádkozni kezd. Dél az ember lelkének és a világ születésének jelképe. A résztvevőket felszólítják, hogy tartsanak önvizsgálatot, és kérjék bűneiktől való szabadulásukat. Majd a sámán nyugat felé fordul és imát mond a bajbajutottakért. Minden kérésnél vizet önt a forró kőre: a gőz fölszáll a szellemek birodalmába. Majd észak felé fordul: a résztvevők igyekeznek megszabadulni minden rossztól. Végül kelet felé fordul a sámán és a világmindenség jó szellemeihez könyörög. Hosszú hallgatás következik, utána pedig a résztvevők megfürödnek a patak hűvös vizében.

Ez a ceremónia az izzasztókunyhóban mágikus tisztulási rituálé, s az indiánoknál évezredek óta ismeretes. Célja a belső átalakulás, a lélek gyógyulása, összekapcsolódása a természet mágikusan megidézett ősenergiáival.

A mágia időtlen idők óta arra törekszik, hogy kapcsolatot teremtsen az ember számára hasznos energiákkal. Ez nemcsak a külső erőforrásokat jelenti, hanem belső erőinket is. A célkitűzés rokon az ezoterikáéval: a személyiség kibontakozása és önmegvalósítása. Az ezoterikus praktikák majd mindig tartalmaznak mágikus elemeket is, és céljuk mindig az, hogy előbbre vigyenek életutunkon.

Itt Faustot hozhatjuk föl példaként. Amióta Goethe halhatatlanná tette, azóta minden iskolás legalább egyszer az életében kapcsolatba kerül a mágiával. Faust doktort, a mágust fékezhetetlen tudásvágy űzi. Szeretné megtudni, mi az, ami “a világot legbelsejében összetartja". Céljának elérésére mágikus eszközökhöz folyamodik. A várt siker azonban elmarad. Ekkor lép szövetségre az ördöggel, és ezzel megindul a kibontakozás és beavatás drámai útján, amely végül elvezeti a “világosságra".

Lehetséges, hogy Goethe Faustja – a népi mondák és legendák alakja – Agrippa von Nettesheimre megy vissza. A híres filozófus és mágus a 15-16. század fordulóján élt. Fekete kutyája, aki mindenhová elkísérte, a népi hiedelem szerint maga volt az ördög. Agrippa valójában csupán asztrológiával és alkímiával foglalkozott, valamint írt egy népszerű könyvet a mágiáról, amelyben Hermész Triszmegisztosz és az újplatonisták elméletét toldotta meg mágikus tételekkel.

“Nyilvánvaló – fűzi tovább a mikrokozmosz-makrokozmosz tant –, hogy minden alsó a felső befolyása alatt áll, és bizonyos mértékig (...) minden benne van mindenben, a legalsó benne van a legfelsőben és a legfelső benne van a legalsóban." Agrippa célja mármost, hogy meghatározza azt az “anyagot", amely az alsót a felsővel, a dolgokat egymással összeköti és lényegüket tekintve azonossá teszi. Arisztotelészhez és Paracelsushoz hasonlóan ő is “világszellem"-nek, “világlélek"-nek vagy “kvintesszenciá"-nak, az “ötödik elem"-nek nevezi az anyagot. Mások éterről beszélnek vagy kozmikus fluidumról. Mindenesetre olyan “anyag"-ról van szó, amely se nem testi, se nem szellemi, hanem a testet és a szellemet összeköti és minden dolog közös alapja a kozmoszban.

Így válik csak igazán érthetővé, hogyan is gondolja Agrippa a mágiát.

A mágusnak először is át kell látnia a felszínen

. Ekkor megtapasztalja, hogy a jelenségek tér-idő világa mögött láthatatlan valóság rejtezik, amely mindent hordoz, és amiből minden keletkezik. Ebben a rejtett valóságban minden mindennel rokon: az emberek egymással és a dolgokkal, valamint minden földi a kozmikummal.

 Ezt a szoros rokonsági viszonyt igyekszik a mágus kihasználni, amit úgy vél elérni, hogy befolyást gyakorol a világszellemre, hatást fejt ki a kvintesszenciára.

 Mert a világszellem vagy kvintesszencia nemcsak “alapanyag", amiből minden fölépül, hanem működő energia, erő és képesség is. Ez tart mozgásban mindent, létrehoz, formát ad, ösztönöz. Amikor a mágusnak sikerül a kozmosz hatalmas alapenergiáját szolgálatába állítania, akkor gyakorlati mágiáról beszélünk.

Agrippa receptjei. Hogyan gyógyítom a szívbetegséget?

Porrá tört aranyat veszek be, mert az aranyban rejlik a kvintesszencia legnagyobb ereje. Hogyan töröm meg a gonosz démon varázslatát?

Kimondom a nevét, mert az egyes dolgok kvintesszenciája benne rejlik a nevükben, szinte kikristályosodik a szóban.

Hogyan vonzom magamhoz a jószellemet?

Egy mágikus szám fölírásával, mert a számokban a kozmosz harmóniája fejeződik ki, ugyanaz a harmónia, amely a kvintesszenciában is megvan.

 

Ma a legjelentősebb természettudósoknak Agrippához hasonlóan meggyőződése, hogy az erő – vagy energiamező tulajdonképpeni gyökerei téren és időn kívül esnek

. Dávid Bohm fizikus, Albert Einstein kedvenc tanítványa abból indul ki, hogy a valóságnak két síkja van: egy rejtett, titkos valóság, túl a tér és az idő korlátain, amelyben a dolgok mintegy “föltekerve", “összegöngyölve" léteznek és az érzékeink számára hozzáférhető

“látszat"'-valóság, amelyben a tárgyak “kibontva" leledzenek.

A dolgok valódi természete egy másik dimenzióban van, ahol sem idő, sem tér, sem “dolog", sem “mozgás" nem létezik, ezért nem vizsgálható és le sem írható, hanem csak a közvetlen lét-tapasztalásban ragadható meg.

Még egy olyan fontos jeggyel rendelkezik ez az új természettudományos világkép, amely lényeges a mágia megértéséhez is.

 Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy minden dolog ugyanannak a síknak a része, és ugyanabból az “anyagból" épül föl, ahol sem tér. sem idő nem játszik szerepet, akkor minden létezőben minden lehetséges információ egyidejűleg jelen van.

 Ama magasabb síkon nincs térbeli szétválasztás, sem időbeli “előtte" és “utána".

A kvintesszencia ezt a magasabb síkot köti össze az általunk ismert hétköznapi valósággal, és mindenben megtalálható.

 Ha sikerül vele és a benne lévő összinformációval kapcsolatba lépni, akkor mágikus megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi

 – ilyenek például a prekognitív álmok, ahol a jövő megélt jelenné válik.

 Ha a látnok egy ún. “pszichometrikus tárgy" segítségével – ami lehet például az eltűnt személy zsebkendője – az illető hollétéről felvilágosítást olyankor szintén ez az összinformáció “csapolódik meg" egy anyagi tárgy segítségével.

 Itt valószínűleg olyan mágikus folyamatokról van szó, melyek az embert a világmindenség tér és idő nélküli valóságsíkjával kapcsolják össze.

Ám mennyire űzhető napjainkban komolyan a mágia?

 Nem mindenki rendelkezik olyan látnoki képességekkel, hogy a nyomozók segítségére lehessen. Régebbi kultúrákban a papok a vonuló madárcsapatok alakzatából mondtak jövőt, a felszálló füstből, a levágott állatok zsigereiből, a felhők alakjából és természetesen a csillagokból. Célszerű volna-e hasonló praktikák fölélesztése? Aligha lenne tanácsos a mágia ilyen formáit történelmi és kulturális összefüggésükből kiragadni és változtatás nélkül átültetni napjainkba. Hogyan hatna Hamburgban vagy Münchenben egy

 “görög" jósda, benne Putrijával Delphi híres jósnőjét –, aki bárányok vérét issza, hogy transzba essen?

Legföljebb idétlen tréfaként. Két és félezer évvel ezelőtt az embereknek valószínűleg összehasonlíthatatlanul szorosabb kapcsolatuk volt az élet okkult dimenzióival.

A régi kultúrákban oly elterjedt jövendőmondó módszerek nem ültethetők át minden további nélkül a technika világába.

Ám megtehetünk valami mást: az ezoterikából és mágiából átvett gyakorlatokat intenzívebben alkalmazhatjuk az önmegismerésben. C. G. Jung, a mélylélektan atyja szerint a mágikus gyakorlatok, az alkímia, az asztrológia vagy a Ji Csing valójában az önmegismerés és az önkibontakozás technikái.

 

Ez a “holisztikus" világkép – ahogy napjaink “new age"

-mozgalma nevezi -,

amely a teljességet hangsúlyozza, a valóság dolgainak összefüggését, nagy kihatással van az egyes ember életére.

Ha minden dolog az egész és ezáltal Isten tükörképe, akkor az embernek megvan a lehetősége, hogy magában is ezt a tükröt lássa. Bensejében ott hordozza Isten képmását – ahogy Eckhart mester mondja – a szellemi szikrát, mely az elmélkedés nyomán sugárzó fénnyé, Isten világosságává válik. Ezen a tudáson alapul a meditáció minden formája.

A kellőképp felkészült személyiség egészen váratlanul is eljuthat Isten felismeréséhez.

Ezt mutatja Jákob Böhme, a 16-17. század fordulóján élt görlitzi cipész példája is. Böhme egy nap a műhelyében munkálkodott, amikor a napsugár egy fényes ónedényre esett. Ebben a pillanatban minden megváltozott körülötte.

 Úgy érezte, látja a tárgyak belsejét, mintha eggyé vált volna velük. Megszűnt külső és belső világ különbsége és a dolgok ezen egységében fölviláglott Isten jelenléte.

Jákob Böhme misztikus élményét követően az ezoterika egyik legjelentősebb alakja lett.

Ha eloldódunk énünktől – mondja – és ebben az “elengedettségben" fordulunk belső világunk felé, fölfedezzük Isten birodalmát önmagunkban. Ekkor a tárgyak elveszítik jelentőségüket, a logika és a nyelv csődöt mond, mert Isten, bár mindenben jelen van, az ember számára mégis “örök semmidként létezik. Isten Böhme találó szavával – az “ok nélkül való".

E ponton ki kell még emelnünk valami igen lényegeset:

 Jákob Böhmének az ellentétek egységéről szóló tanát.

 Ha a világ egységes egész és a makrokozmosz-mikrokozmosz egységet alkot benne, hogyan magyarázható jó és rossz küzdelme?

Nem felszínes tévedés-e – kérdezi Böhme –, ha a jót és rosszat két külön világnak tekintjük? Böhme e ponton egészen közel kerül a jin és jang kínai filozófiájához.

A világ egyszerre fény és árnyék, adja meg a választ.

 Minden dologban egyszerre van jelen a jó és a rossz, és különösen érvényes ez az emberre. De Böhme tovább megy.

 Nemcsak abban hisz, hogy mindkét szféra szüntelenül egyszerre van jelen, akár két egymást feltételező pólus, hanem magyarázatot ad arra is, miért létezik ez a polaritás.

 A fény és a sötétség feszültsége nélkül a világ halott és mozdulatlan volna – azok volnának mindenekelőtt az emberek.

 Aki nem tapasztalja meg a gonoszt önmagában, nem képes kifejleszteni a jóra való ösztönét sem.

 Az egész teremtés, véli Böhme. hatalmas vágyat érez isteni forrása iránt, mert fény és árnyék ellentmondásos egységéből épül föl.

Legtalálóbban Goethe ragadta meg ezt a Faustban. Faust csak azáltal halad előre következetesen önmaga megvalósításában, mert oldalán folyvást jelen van Mefisztó.

 Igazán csak a Gonosz állandó jelenléte segíti hozzá céljának eléréséhez. 

Alkímia -

a tökéletesség és a bölcsek köve

 

Mivel is foglalkoztak a középkori alkimisták?

 babonás vegyészek lettek volna, akik még nem rendelkeztek az alapvető kémiai ismeretekkel?

 Mivel magyarázható, hogy egész Európában okos, józan gondolkodású férfiak egész életüket szentelték azon téveszmének, hogy alacsonyabb elemekből mesterségesen aranyat állítsanak elő? Maga a kísérlet valószínűleg senkinek sem sikerült, mégis nem egy alkimista áldozott föl mindent, hogy elérje ezt a célt.

 A forró kemence mellett, mérgező higany – és kéngőzben tevékenykedtek fáradhatatlanul, gyakran utolsó fillérjeiket is fölhasználva.

Id. Pieter Brueghel rézmetszeten örökítette meg a jelenetet: az alkimista nyomorba dönti családját, felesége a kétségbeesés szélén áll, a gyerekeknek nincs mit enniük, és a szegényházban kötnek ki.

 Tévúton járunk, ha csak az anyagi célt keressük az alkímiában.

Bizonyára ez is szerepet játszott történetében, ám sokkal fontosabb volt a szellemi célkitűzés. Hermész Triszmegisztosz és Agrippa von Nettesheim jegyében az alkimista azt vallotta,

hogy a kvintesszencia az égitestek révén a fémek birodalmába is behatolt.

A legmagasabb rendű égitest a Nap, ő a közvetítő Isten és az emberek között; az arany pedig a tökéletes fém, szubsztanciájában a Naphoz hasonló.

 Az alkimisták is úgy vélték: az élet beavatási út a rejtett valóságba; minden alul lévő fölfelé törekszik, ahhoz, amiből származik, s a kvintesszencia a dolgokban és az emberben ugyancsak isteni eredetéhez igyekszik visszajutni.

Ezért próbáltak a különféle vegyületekből kémiai átalakítással aranyat nyerni, de nem akármilyet: olyan aranyat, amelyben a kvintesszencia magas koncentrációban van jelen – ez lett volna a “bölcsek köve", az életelixír, ama univerzális medicina, amely halhatatlanságot kölcsönöz és egyesít Istennel.

Ilyen misztikus célkitűzés mellett nem mindenkiből lehetett alkimista.

 Aki az alkimisták beavatkozási útjára kívánt lépni, annak erényekkel és Isten hangjának meghallására alkalmas lélekkel kellett rendelkeznie.

Számos alkimistának az a meggyőződése, hogy erre a gyermekek a legalkalmasabbak!

A gyermekekben még nem torzult el a képesség, hogy a dolgok belsejébe lássanak.

 Talán éppen az erkölcsileg legalkalmatlanabb alkimisták voltak azok, akik családjukat és jómagukat is tönkretették.

 Tény azonban, hogy az alkímia nem volt “objektív" kutatás a tudomány mai értelmében, inkább az önformálás egy útja: amikor is a kvintesszencia hatására megszűnt az ember és a természet megosztottsága.

 

                                               Asztrológia -

aki a csillagokat ismeri, magát ismeri meg

 

A komoly alapokon nyugvó asztrológia a legrégibb ezoterikus rendszerek közé tartozik. Eredete valószínűleg az ősi Babilonra vezethető vissza.

A régi babilóniaiak már Kr. e. 3000-ben megfigyelték az égboltot, hogy megbízható naptárt készíthessenek a vadászat és a vetés optimális idejének megválasztására.

Hitük szerint a csillagok istenek, akik az élet minden formájára befolyást gyakorolnak a Földön.

Egyiptom közvetítésével az asztrológia a görögökhöz is eljutott, akik megalkották a ma is legismertebb asztrológiai módszert. Kr. u. 140-ben Ptolemaiosz rögzítette ennek átfogó rendszerét.

 A középkorban már az egész világon ismerték, Indiát is beleértve, mert rendszerét a hinduk is átvették. A 13. században családi és politikai események időpontjának kiválasztásánál teljesen természetes volt az asztrológia segítségül hívása. A német császárok udvarában csillagjósok működtek, de még a pápák is kikérték a tanácsukat.

 Aki nagy ház építésébe fogott, asztrológussal hataroztatta meg az alapkőletétel idejét, a hadba vonulók is őt faggatták. így határozták meg a fejedelmek utazásainak időpontját is, de házasságkötéseknél szintúgy figyelembe vették a csillagok állását.

Az asztrológiai világkép megfelelt a régi ezoterikus felfogásnak: a makrokozmosz és a mikrokozmosz egy egységet alkot, amelyet a kvintesszencia, a világszellem tölt meg lélekkel. A középkorban a csillagokat már nem tekintették isteneknek, inkább valamiféle köztes birodalomnak, amelyen keresztül a mindenható isteni szellem eléri a teremtett dolgokat. Itt is érvényes volt az “ahogy lenn, úgy fenn elve.

A csillagok állandó pályájából már a régi görögök is arra következtettek, hogy a világmindenségben szigorú, logikai és matematikai törvényekre épülő rend uralkodik. Püthagorasz (Kr. e. 580-500), a híres filozófus és matematikus és a legnagyobb hatású ezoterikus gondolkodók egyike megpróbált a természetben rejlő számösszefüggések nyomára jutni.

 A világot hatalmas műalkotásnak tekintette, amelyben Ég és Föld, Nagy és Kicsi ésszerű törvények szerint épül egymásra, és minden teremtett dolognak ugyanazok a számarányok képezik az alapját. Ezért az emberek és az égitestek között szoros kapcsolat áll fönn. Valószínűleg Püthagorasz volt az első, aki ezt a harmonikus rendet kozmosznak nevezte.

 Mivel a zene is matematikai-harmonikus törvényekre épül, meggyőződése volt, hogy az égitestek körpályájukon hangokat adnak ki, csak emberi érzékeinkkel képtelenek vagyunk fölfogni ezeket. Még Kepler, a 17. század fordulóján élt nagy asztronómus is azzal töltötte életének jelentős részét, hogy Püthagorasz szférák zenéjére vonatkozó állítását igazolja. Mint látjuk, a régebbi természettudósok igyekeztek a dolgok velejébe látni.

Ezt a képességet újra meg kell tanulnunk.

De mit nyújthat az asztrológia korunk emberének?

 Amikor nem hiszünk sem a szférák harmóniájában, sem a világszellemben?

Aki behatóbban foglalkozik az asztrológiával, két fölfedezést tesz, amire még a szkeptikusok is fölkapják a fejüket:

 egyrészt, hogy az asztrológia neves pszichoterapeuták gyakorlatában is helyet kapott, másrészt pedig, hogy születtek olyan tudományos eredmények, amelyek szerint az asztrológia bizonyos részterületei empirikus módszerekkel megbízhatóan igazolhatók.

Nézzük előbb a pszichológusok és pszichoterapeuták véleményét.

..Elkészítettem a horoszkópomat Münchenben, Zürichben és Új-Delhiben – mondja Jürgen von Scheidt müncheni pszicho-terapeuta.

– Akik készítették, nem tudtak egymásról, különböző kultúrákból származnak, egyikőjük férfi, a másik kettő pedig nő.

A megegyezés mégis annyira elképesztő, hogy kétlem, kollégáim képesek volnának-e karakterológiai tesztjeikkel ekkora hasonlóságot elérni. Arról nem is szólva, hogy módjukban állna-e ennyire pontos előrejelzéseket tenni."

Fritz Riemann (1902-1979), a neves pszichoanalitikus szintén pozitív fényben látta az asztrológiát:

“Készséggel beismerem, hogy pszichoterápiái tevékenységemben – és egyebekben is – sokat köszönhetek az asztrológiának; minden nyitott gondolkodású terapeuta hasonló tapasztalatokra tehet szert."

Könyvében (Lebenshilfe Astrologie, “Asztrológia és életvezetés") részletesen leírja, miként hasznosítható az asztrológia a pszichoterápiában.

A világegyetemet Riemann az ezoterikus hagyományok jegyében hatalmas makroorganizmusnak tekinti, amelybe az emberek mikroorganizmusként ágyazódnak be.

 Az organikus összlétben az ember a tudatalattiján keresztül vesz részt. Riemann három szintjét különbözteti meg a tudattalannak: a személyes tudattalan, amelyben az egyén környezeti tapasztalatai csapódnak le, a kollektív tudattalan, amelyben az emberiség tapasztalatai raktározódnak, és a kozmikus tudattalan; ez utóbbi kapcsol össze bennünket a világegyetemmel. Személyiségünk e mélyrétegében részesülünk a világmindenség ritmusaiból és törvényszerűségeiből, s ez olvasható ki a horoszkópból.

 Ahogy vannak jellemtípusok, amelyek részint adottságok, részint környezeti hatások alapján alakultak ki, úgy létezik a “kozmotípus" is (a fogalom szülőatyja Thomas Ring asztrológus), és nem árt tudni, hogy melyik kozmotípusba tartozunk.

Miért?

 Fritz Riemann nem hisz abban, hogy a csillagok bizonyos sorsot erőszakolnak ránk, amint nem hiszi ezt a legtöbb asztrológus sem. Meggyőződése viszont, hogy adottságaink felismerése növeli lehetőségeink játékterét. A meg nem fejtett álmok olyanok, mint a fel nem bontott levelek, mondja egy ismert pszichológus. “Ehhez hasonlatosan – vélekedik Riemann – azt mondhatjuk, hogy a nem értelmezett horoszkóp olyan, mint az át nem vett küldemény." És ki tudja, nem tartalmaz-e ez a küldemény valamit, amit feltétlenül ismernünk kellene továbbfejlődésünk érdekében.

Most pedig nézzük a tudományt.

A legtöbb kétkedő kereken kijelenti, hogy az asztrológia tudományos eszközökkel történő vizsgálata csakis annak elvetéséhez vezethetne.

Michel és Francoise Gauquelin francia pszichológusok kutatásai azonban azt igazolják, hogy ez egyáltalán nem így van

. Az ötvenes évektől módszeresen gyűjtik ismert személyiségek születési adatait, és életrajzukat összevetették asztrológiai feltevéseikkel. Eddig adatok százezreit értékelték ki amerikai, német és angol kutatók segítségével. Kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az égitestek állása és bizonyos foglalkozási csoportok között egyértelmű összefüggés áll fenn.

.A sportolók és az orvosok például általában a Mars, az újságírók a Jupiter, míg a tudósok a Szaturnusz befolyása alatt állnak. Hans-Jürgen Eysenck professzor, nemzetközi hírű pszichológus – aki közismert kétkedő alapállásáról –megvizsgálta a Gauquelin-kutatásokat és a következő megállapításrajutott:

“E felismerések ugyan nem magyarázhatók, de egyszerűen léteznek és nem lehet tagadni őket (...). Talán elérkezett az idő, hogy végérvényesen kijelentsük: új tudomány született."

Igen figyelemreméltó megállapítás egy szkepsziséről híres pszichológustól!

 

                   Tarot és Ji Csing -a jósdák válasza

 

Valahol a titokzatos Keleten

– meséli a legenda –

 a kegyetlen barbárok lerohantak egy népet és kultúrájukat nyom nélkül eltüntették.

 A templomok és vallási kultuszok megsemmisítése előtt azonban a papok összeültek és megtanácskozták, hogyan őrizhetnék meg hitük tapasztalatait az utókor számára.

Az egyiknek kiváló ötlete támadt: készítsenek egy kártyajátékot, mondta, amelynek segítségével tanaikat képi és szimbolikus formában rögzíthetnék.

 Mégpedig úgy kell elkészíteni a kártyát, hogy aki nem beavatott, annak csak játékot jelentene, míg azok előtt, akik képesek mélyértelmű szimbólumai megfejtésére, föltárja ezoterikus titkát.

A tarotkártya valódi eredetét teljes homály fedi: származtatják Kínából, Koreából, Indiából vagy Észak-Afrikából, tulajdonítják a cigányoknak éppúgy mint a zsidóknak, akik a kabbala, a zsidó titkos tanok keretében alkalmazták.

Annyi mindenképpen bizonyos, hogy a 14-15. században gyakran betiltották.

 Valószínűleg már akkor is kétes híre volt, eretnek vagy mágikus jelleget szimatoltak benne. Mivel javarészt jövendölésre használták, az egyházi kinyilatkoztatások ellenlábasának számított.

Ha valaki ma tarotkártyát kér egy ezoterikus könyvesboltban, meglepődik, hány fajtát tesznek eléje. A naiv rajzoktól a bonyolult szecessziós stílusú ábrázolásokig minden megtalálható, és köztük nem egy igazán művészi kivitelű.

Minden esetben 78 kártyáról van szó, amelyek 22 “nagy arkánum"-ra (titok) és 56 “kis arkánum"-ra vannak osztva.

 A nagy arkánumoknak nevük van: a mágus, a főpapnő, a halál.

A kis arkánumoknál négy “szín" van (érmék vagy korongok, botok, kardok és kelyhek). Köztük tíz számmal ellátott kártya (ász és 2-tól 10-ig), négy pedig “udvari": király, királynő, lovag és hercegnő.

 A kártyákat gondosan összekeverik és meghatározott rendben kirakják őket az asztalra. Közben célirányos kérdéseket tesznek föl, mint például:

Milyen e pillanatban a belső valóságom? Vagy: Hogyan viselkedjem most?

 A kártyákat sorban fölemelve “választ" kapunk a kérdéseinkre és megtudjuk, hogy az adott helyzetből hogyan léphetünk tovább.

Természetesen minden a helyes értelmezéstől függ.

A pszichológiai tesztekhez hasonlóan, ahol a képek alapján következtetnek valakinek a jellemére vagy felfogására, a tarot már ezen a szinten is sokban hozzájárulhat az önmegismeréshez. Ebben sokat segíthet a tapasztalt kártyavető vagy egy olyan önismereti csoport, ahol a tarotkártyát alkalmazzák.

Egy mélyebb síkon azonban a tarot mágikus jellege is kibontakozhat

– ha föltesszük a kérdést:

miért éppen ezeket a kártyákat kaptam?

A mágikus világkép számára nincsen véletlen.

 Azért vannak ezek a kártyáim, mert ezek felelnek meg a helyzetemnek és kérdésfeltevésemnek, mert ezek adnak felvilágosítást

– a tudattalan nyelvén – a jelen pillanat hátteréről.

Ezek az én kártyáim, ahogyan szimbolikus álmaim, vagy horoszkópom sem véletlenül olyanok, amilyenek. Minden mindennel összefügg.

Azért forgatom a tarotkártyát, hogy megtudjam: milyen módon függnek össze és ennek milyen kihatása van rám.

 Ehhez még azt sem kell hinnem, hogy a kártyák mágikus energiával telítettek. Akadnak olyanok, akik éjszakára a fejük alá teszik, hogy rezgéseit jobban átvehessék. Elég abból kiindulni, hogy léteznek ún. ésszerű “véletlenek". (C. G. Jung erre használta a “szinkronicitás" kifejezést.) E “véletlenek" kapcsolnak össze bennünket a rejtett valósággal.

A tarothoz hasonlóan az önmegismerés könyve a kínai jóskönyv, a Ji Csing is. C. G. Jung gyakran hívta segítségül és meggyőződése volt, hogy a Ji Csing válaszainak “találatértéke" messze a véletlen valószínűség fölött fekszik.

 E közel 4000 éves jóskönyv,

 a “Változások könyve"

 Kína legjelentősebb írásos emlékei közé tartozik; nélküle elképzelhetetlen a kínai filozófia, vallás és államtudomány. A konfucianizmus és a taoizmus egyaránt a Ji Csingben leli meg gyökereit. Konfucius, a nagy tanító (Kr. e. 551-479) rekonstruálta a könyvet és kommentárt is írt hozzá. A kínaiak életét hosszú időkre meghatározta a Ji Csing. Mindenfelé jósok üldögéltek, akik tanácsokat osztogattak az ősrégi jövendőmondó könyvből. Még 1912-ben is létezett a pekingi egyetemen egy vizsga, amikor is a hallgatónak három napon át egy zárt teremben a Ji Csing valamelyik hexagrammájának minden lehetséges következtetését kellett értelmeznie. A kommunista uralom aztán betiltotta a Ji Csinget.

A Ji Csing alkalmazása csak a régi kínai világkép ismerete alapján érthető meg.

 A kínai gondolkodás alapfogalma a ,.tao". A tao (körülbelül “út"-ként vagy “értelem"-ként fordítható) az a rejtett egység, amiből a sokféleség és a világtörvény fakad – ama világtörvény, amely szerint a valóság szüntelen formálódik, változik és alakul. A kozmosz olyan, akár egy kerék: ciklikus körforgása során szigorú törvények szerint vezeti át az egyik állapotot a másikba. Minden változik, de közben ugyanaz marad, mert a tao mindent egységbe fog.

De mi okozza változást, mi tartja mozgásban a kozmikus kereket? A mozgás erői a jin és a jang. A jin a női princípium vagy az árnyék, a jang pedig a férfi-elv, vagy a fény. A kínaiak meggyőződése szerint minden mozgás és változás ezen két princípium együtthatásaként magyarázható. Egyik sem lehetséges a másik nélkül, egyik sem fontosabb a másiknál, és kölcsönösen tartalmazzák egymást.

Ebből indul ki a Ji Csing. Minden kozmikus pillanat egy-egy lépés a tao útján, a kozmikus kerék egy fordulata. Minden pillanat – tehát az is, amikor valaki a Ji Csing-et faggatja – a jin jang mozgáselv meghatározott kombinációjával magyarázható. Ha sikerül ezt a pillanatnyi kombinációt láthatóvá és érthetővé tenni, akkor a kérdező megtudja, hogy abban az órában melyik konstelláció az uralkodó nála. Ugyanakkor fölismeri az ebből kibontakozó jövő csíráit is, és így képes lesz célszerűen alkalmazkodni a lehetőségekhez.

Aki tehát szeretné megtudni a Ji Csing-ből, hogy mit kell tennie, a következőképp jár el. Valamilyen pálcikákkal, például cickafarok szárával, bambuszbotocskákkal vagy földobott pénzérmékkel a “véletlen" révén kiderítjük a jin – és jang-erőknek azon kombinációit, amelyek az adott pillanatot uralják.

A jangot összefüggő, a jint megszakított vonal jelzi. Ha ezeket a “véletlen" révén kiderített kombinációkat hexagrammák (hatos csoportok) formájában rögzítjük, összesen 64 különböző lehetőséget kapunk, amelyek minden kozmikus helyzetet tükröznek. Ezek jelentését kikeressük a “Változások köny vé"-ből, és azután lefordítjuk a saját élethelyzetünkre.

A Ji Csing nem volna egyéb pszichológiai technikánál, ha nem a mágikus világkép lenne az alapja. A tao mindenben jelen van. összeköti a makrokozmoszt és a mikrokozmoszt. Amit egy adott anyagi konstelláció segítségével szimbolikusan fölismerek, az felvilágosítást ad a Nagyról és a Kicsiről, a belső világomról és a külvilágról. Lehetővé teszi, hogy életemet szuverén módon alakítsam, mert értem összefüggését a kozmikus törvénnyel.

Varázsvessző és inga 

közvetlen kapcsolat a tudattalannal

 

A tarotkártyához vagy a Ji Csing bambuszpálcikáihoz hasonlóan a varázsvessző és az inga is “pszichometriai tárgy"

 és olyan tartományokkal kapcsol össze bennünket, amelyekkel más módon képtelenek lennénk érintkezésbe lépni. A pszichometria jelentése: “lélekmérés". Egy anyagi eszköz segítségével rögzítjük, hogy mi zajlik a lélekben. Ha feltételezzük, hogy a psziché része egy egyetemes emberi “lélekmező"-nek, sőt legmélyebb rétegeiben azonos a kozmosszal, akkor a pszichometrikus tárgy nemcsak az egyéni tudattalan impulzusait rögzíti, hanem a külvilág, végsősoron a kozmosz állapotát is.

Ebből a meggyőződésből indul ki a radiesztézia, az ún. vesszőkutatás, amit varázsvessző vagy inga segítségével végeznek.

 Villás végű mogyoróággal vagy más módon kialakított vesszővel keresik a “vesszőjárók" a Föld rejtett “ingerzónáit", például vízereket, érc – vagy olajlelőhelyeket.

Sikerük vitathatatlan. Az illetékes minisztérium megbízásából a müncheni egyetem tudományos tanulmányban igazolta a jelenség létezését. Aki szakszerűen foglalkozik vele, maga is meggyőződhet a varázsvessző “működéséről"

. A vietnámi háborúban föld alatti katonai rejtekhelyek felkutatására használták. A frankfurti Együttműködési Társaság (GTZ) alkalmaz egy kiváló vesszőkutatót, aki a harmadik világ országaiban tár föl vízlelőhelyeket, ott, ahol a hagyományos kutatási módszerek csődöt mondtak.

A varázsvessző kilengése lehetne természetesen pusztán fizikai jelenség is. De eddig még nem sikerült semmi olyan külső hatást regisztrálni, amely kapcsolatba hozható volna vele. A vesszőszakértők földsugárzásról vagy “ódikus" erőről beszélnek. Feltételezik a kozmikus energia létezését, és ezzel nagyon közel járnak a kvinlesszencia elméletéhez.

Hasonló a helyzet az inga esetében is: ehhez elegendő egy cérnaszálra kisebb nehezéket erősítenünk, s a szabad végét a mutató – és a hüvelykujjunk közé fognunk, miközben a kezünket teljesen nyugodtan tartjuk. Majd fölteszünk egy kérdést, amelyre még nem tudjuk a biztos választ. Azt fogjuk tapasztalni, hogy az inga lassan mozogni kezd.

 Előtte természetesen ki kell kötni, hogy melyik irány melyik jelentésnek felel meg, például ha jobbra kezd el körözni az inga, az “igen"-t jelent, ha balra, az “nem"-et.

Az ingát hívei sokféleképpen és sokféle célra használják: kutatnak vele például térkép fölé tartva elveszett személyek után, de alkalmas élelmiszerek vizsgálatára is, jellemrajz készítésére, társkeresésre vagy egyszerűen hazugságvizsgálóként. Segítségével lenyűgöző sikereket értek el a gyógyászatban diagnózisok megállapításánál is, a beteg szervek kimutatása terén. Természetgyógyászok gyógykészítményeik alkalmasságát és adagolását tudják megállapítani ezzel a módszerrel.

Az inga mozgása és valószínűleg a varázsvessző is az ún.

 “pszichikai automatizmusok" körébe tartozik.

 A parapszichológia alapos kutatásnak vetette alá az ezzel összefüggő jelenségeket. Az “automatikus írás"-nál vagy az “automatikus festésinél a transzban időző médium tudatának részvétele nélkül szövegeket vagy képeket alkot, legtöbbször átlagon felüli sebességgel, mintegy külső kényszer alatt. Egész könyvek, megdöbbentő festmények keletkeztek így. A pszichikai automatizmusok a hipnotikus állapotokhoz hasonlók. Hipnózisban is gyakran csodálatra méltó teljesítményekre képes az ember, olyasmire, ami éber tudatállapotban soha nem sikerülne.

A varázsvessző és az inga, a ceruza vagy az ecset ez esetben a “tudattalan szívócsövei", “kijátsszák" a tudatos “Én"-t és olyan képességeket szabadítanak fel bennük, melyek egy másik valóságból származnak. 

Tenyérjóslás -

a sors vonalai és rajzolatai

 

A chiromantia mágikus jóslási technikájából alakult ki a tenyérjóslás művészete, a chirológia, amelyet ma elsősorban jellemelemzésre és betegségek diagnosztizálására használnak, de az önmegismerés módszereként is. Dürckheim, a filozófus, zen-mester és az “iniciációs terápia" megalapítója az életvezetés fontos eszközének tartja. Dürckheim az egyénben Platónnál egyezően az ember általános eszméjének testet öltését látja.

“Minden embernek lényéből fakadóan meghatározott életút jut osztályrészül,

 s ennek során a maga legegyénibb módján kell megfelelnie az ember általános rendeltetésének."

 Ez a küldetés, minden egyéni élet értelme fejeződik ki – vallja Dürckheim – az ember tenyerében.

Az alap megint csak a megfelelések ezoterikus és mágikus tana: a kéz megfelel az egész testnek, a test a léleknek, a lélek az örök eszmének. Ahogy lenn, úgy fenn! Amint a rész, úgy az egész! Ezért áll a tenyérolvasás régtől fogva szoros kapcsolatban az asztrológiával, a horoszkóp házait a tenyér egy-egy területével azonosítják.

A legtöbb chirológus a bal kézből magyarázza a velünk született személyiségjegyeket,

a jobb pedig a szerzett és egyéni lehetőségek hordozója. (Balkezeseknél fordítva van.)

 De nemcsak a vonalakat értelmezik, hanem a domborulatokat, a kéz egész jellegét vagy az ujjak felépítését is.

Könnyű belátni, hogy a kéz életutunk térképeként fogható föl – elég az ujjlenyomatok összetéveszthetetlenségére gondolnunk. Az ismert kriminalisztikai eljárás is ezen az elven alapul.

Még egypetéjű ikreknél sem fedeztek föl egyetlen olyan esetet sem, ahol a kéz rajzolata megegyezett volna. A tenyér vonalai és egyéb jellegzetességei életünk során változatlanok maradnak. Súlyos égési sérüléseknél is újra megjelennek, de még bőrátültetés után is. A személyiség és a kéz mintázatának összefüggéseit több beható tudományos vizsgálatnak vetették alá. Bebizonyosodott például, hogy a hibás kromoszómákra visszavezethető mongoloizmus hozza létre az úgynevezett majomráncot, amely a tenyér felső részén húzódik végig. Megbízható vizsgálatok sora igazolja a kézrajzolat és bizonyos betegségek összefüggését. Aki szeretné jobban megérteni önmagát, akinek fontos, hogy személyisége kibontakozzék, annak számára tehát a kéz is az önmegismerés fontos eszköze le

  Kabala

 élet fája

                                        

 Amikor Izrael állam megalapítása után a zsidók Jemenből a Tel Aviv-i repülőtérre érkeztek, szinte semmit sem hoztak magukkal. Szegények voltak és amijük volt, azt is ott kellett hagyniuk. Ám kevés holmijuk között, amitől nem akartak megválni, sokaknál ott volt a

“Zóhár", a “Fény könyve", a kabala forrása.

A kabala a zsidóság ezoterikus tana.

Évszázadokon át szóban adták tovább a templomokban és zsinagógákban. A 13. században lejegyezték – ez a “Fény könyve" Ma már a kabalát nem zsidók is sokan választják spirituális útként. Az Egyesült Államokban és Európában is működnek olyan csoportok, amelyek a kabala tudásanyagát az önkibontakozásban próbálják hasznosítani.

A világ, a kabala tanítása szerint az isteni fény kisugárzása. A világ tíz sugárban (,,szefirák"-ban) alakul ki Isten szelleméből. Ezek az őserők képezik minden dolog alapját. Aki megérti őket, megérti a lét titkát.

A tíz “szefira" működését az élet fája ábrázolja. Ez a fa – amolyan diagramm féle, amelyen a tíz “szefirát" és kapcsolatukat szemlélteti – a kozmikus világösszefüggést szimbolizálja. Megjelenik rajta a makrokozmosz és a mikrokozmosz, az isteni és az emberi, és nyilvánvalóvá válik kapcsolódásuk. A kabalista ezen összefüggések fölismerésére törekszik, hogy saját szerepét és életcélját megérthesse.

 tanítása szerint. A fa csúcsa a “kéter", a korona, a legmagasabb megragadható világelv, kiindulópontja pedig a “malhut", a sötét anyag birodalma. A jobb és bal tengelyt három női és három férfi “szefira" alkotja, amelyek egymással kölcsönhatásban állnak. Ez emlékeztet a kínai jin-jangra: itt is az ellentétek kozmikus alapelvéről van szó. Az élet fájának hét egymásra épülő síkja van, ami az “alsó" és a “felső" hierarchikus kapcsolataként értelmezhető. Az alapelv már ismerős: ahogy lenn, úgy fenn.

Az életfa hét síkja pontos párhuzamot mutat a hét csakrával, a jóga energiaközpontjaival. A kéter, a korona megfelel az “ezerszirmú lótusz"-nak, a homlok magasságában elhelyezkedő fejtetőcsakrának. Ha az “ezerszirmú" lótusz" kinyílik, erős, sugárzó fényt látunk; erről a fényről beszélnek a misztikusok. A klinikai halálból visszatértek is hasonló élményről számolnak be. A kabalisták nézete szerint e fény a koronából sugárzik és a meditációban megtapasztalható. Figyelemreméltó egybeesések!

Az életfája egy 16. század eleji ábrázolás szerint. A jobb oldalon lévő körök az isteni sugarak, a “szefirák") a női, a bal oldaliak a férfi princípiumot jelölik. Jobb oldalon található az “inspiráció", az “együttérzés", az ..ösztön", bal oldalon az “értelem", az “ítélőképesség" és a “világosság". A két princípium között a fa közepe teremt egyensúlyt: az itt elhelyezkedő szefira igaz lényegét szimbolizálja, azt az elvet, amire minden szép és tökéletes törekszik. Az élet fájának csúcsa a “kéter", a korona, a legmagasabb szellemi és eszmei lényeg, amelyhez a bölcs végül is eljut. iPaulus Ricius: Porta Lucis c. müvéből. Augsburg, 1516)

A kabalára azonban nemcsak a megvilágosodás és a tökéletesedés érdekében tett fáradozás a jellemző. Az egész emberiség fejlődési folyamatát is szem előtt tartja, célja az általános tudatállapot magasabb szintre emelése, s a fejlődéstörténet végén az emberi és az isteni újraegyesülése.

Drágakövek 

gyógyító erők az ember szolgálatában

 

A köveknek majd minden korai kultúrában mágikus és vallási jelentősége volt. Őseink nem holt tárgyakként kezelték őket, hitük szerint rejtett erőkkel voltak átitatva. A meteorokat különösen nagy tisztelet övezte. Bretagneban találhatók a “menhire"-ek, ama hatalmas kőoszlopok, amelyeknek a kelták isteni erőt tulajdonítottak. Az iszlám középpontját képező fekete kő, a Kába, amely a mekkai mecsetben található, az iszlám előtti idők Arábiaszerte elterjedt kőkultuszára vezethető vissza.

Ma is sokak meggyőződése, hogy a kövekből különös erő árad. Daya Sarai Chocron, angol természetgyógyász, aki a kövek titokzatos erőinek tudományát tanfolyamokon és könyvekben adja tovább, így ír erről:

.A kövek fontos lények: élnek, lélegeznek, egymással kölcsönhatásban állnak, energiát sugároznak, világítanak, lüktetnek. Rezgéseket és frekvenciákat bocsátanak ki, amelyek óriási hatással lehetnek egész lényünkre, ha gyógyításra, átalakításra használjuk őket, test, lélek és szellem kiegyenlítésére és egymásra “hangolására".

Daya Chocron nézeteinek alapja megint csak az ezoterikus elv: ahogy lenn, úgy fenn. A kövek eszerint a kvintesszencia, a kozmikus ősanyag megjelenési formái, és így legbensőbb lényegükben rokonok velünk. Különösen érvényes ez a drágakövekre. Formájuk, felépítésük, színük – hirdetik a drágakő-mágia hívei – hatékony erők és rezgések forrása. Az ilyen kövek alkalmasak meditációhoz, rituálék középpontját képezhetik, de különösen jelentősek betegségek gyógyításában. Daya Chocron egyik drágakő-rituáléja például így fest: “A telihold kiválóan alkalmas egy kis kristály-ceremónia elvégzésére. Egy indián hagyományról van szó, amelyet magam is nagyon szívesen végzek. Amikor feljön a hold, fölsétálunk egy kis dombra és magunkkal viszünk egy kristályt, amit levelekre vagy gyógyfüvekre helyezünk egy tálcára vagy kehelybe. Cédrust vagy zsályát használhatunk. A leveleket füstáldozatként elégetjük, majd a kristályt ének, ima és hálaadás közben a Holdnak szenteljük. Azután fogjuk meg a kristályt és sugarait irányítsuk a testünkre ill. kísérőink felé. A hegyikristály most már teljesen feltöltődött a hold fényével és erejével."

A drágakövekkel történő gyógyítás ugyancsak régi keletű. Napjainkban ismét nagy figyelemmel fordulnak Hildegard von Bingen drágakő-gyógymódja felé. A 12. századi szent misztikushoz hasonlóan ma is sokan sejtenek rejtett összefüggést bizonyos drágakövek és betegségek között. Daya Chocron így számol be terápiás módszeréről: ..Először közös légzési meditáció segítségével ráhangolódom a betegre, majd beszélek neki a Földanyával lévő kapcsolatunkról. Megkérem, hogy engedje el magát, hagyja a gondolatokat és képzeteket, engedje beáramlani a gyógyító enereiát."

&n

Oldal: EZOTERIKA ALAPJAI
GYÓGYULÁS SZELÍD GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL - © 2008 - 2024 - szelidgyogymodok.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat