LEONÁRDÓ EVANGÉLIUMA III.

folytatás

Nem is értem, valójában kinek áll érdekében állandóan kavargatni ezt a szellemi tejbe-

Az emberi test a 7-es szám szorzataival leírható.

7×7 az újszülött átlagos hossza

7×2 a hímtag…

grízt. Talán még neked sem lehet érdeked, mert a végén még te is a gondolta

a fene állapotába kerülsz, ami azért fölöttébb kellemetlen lehet egy

ilyen Nagy Szellemnek, ami te vagy, vagy ami te leszel. Hiszen ha igaz

az, hogy Isten nem volt, hanem lesz, akkor te méginkább a jövôk zenéje

vagy. Elôször mégiscsak a szimfónia van, és utána jön a kakofónia!

– Azt mondod hangzavar, igen hangzavar, ha nektek az, mi nekem

vigasz. (24)

– Nézzük, mi a vigasz neked? Miért vigasz neked a hasonmást szülô

nô?

– Nem nekem vigasz, hanem nektek, mert ezzel kivonhatjátok magatokat az Isten gyámkodása alól.

– Ezt már ismerjük, ez olyan zseniális gondolat, mint amikor a manicheus

gyökerû katharok, a nagyon tiszták, úgy akarták kiiktatni a világból

a rosszat, hogy megkísérelték beszüntetni a nemzést, de legalábbis

a fogamzást. Nem tetszik nekem, ha az ember ennyire doktrinér. Lehet,

hogy sem a Sátánt, sem az Istent nem kellene ilyen nevetséges fizikai

eszközökkel megkísérelni kiiktatni.

– Látod, ez már tetszik nekem, bár beképzelt emberi gondolat. Hogyan

képzelitek, hogy ezekre az erôkre egyáltalán hatásotok van.

– Miért, úgy látod, hogy nincs? Akkor miért ez az állandó kísértés?

– Ti kísértitek saját magatokat.

– A hasonmást szülô nôvel is?

– Igen, és közben teleológiai vitákba kezdtek, hogy az a kizárólagos

nô a Demiurgoszt, vagy az Antikrisztust szüli meg.

Van, aki az Antikrisztust várja, van aki Krisztust. Én már csak a reggelt…

– Szóval mégis ezután születik a hangzavar?

– Hagyd már békén az idôt. Téged okosabbnak képzeltelek. Miért görgeted magad elôtt, mint egy szerencsétlen ganajtúró bogár a szemetét.

Az idô a ti világotok legnagyobb szerencsétlensége. Tudod, mi lenne az

igazi megváltás? Ha az idôtôl megszabadulnátok.

– De ha meghalunk, megszabadulunk.

– Dehogy szabadultok, csacska lények. A gyermek halottak például

felnônek a túlvilágon, ezt még a legbugyutább szellemidézô is tudja.

– Elszóltad magad, hát mégis van túlvilág?

– Ha van evilág, akkor van túlvilág is.

– Köszönöm szépen, a végén még ettôl a világtól is megfosztasz. Látom,

te azt szeretnéd, ha minden csak illúzió lenne. Te vagy a Nagy Illuzionista.

A végén még megteremted az illúziók világát, a virtuális világot,

ahol nincs már se hús, se test, csak testetlen tudati mozgások. A tudat

sem valódi, csak mûtudat, és az öntudat is csak mûöntudat.

– Ne izgulj, ezt együtt teremtjük, és most is…

– Hallom, hogy dübörögsz, hallom, hogy meg akarsz mindenáron

születni:

Pape que iam mora me tenet nasciturum?

Fatum, quid me detines seculo venturum?

Pande fores, quod si me tenes exiturum,

In deo Belzebub transgrediar murum. (25)

Hogy kivillan itt is a TENET szó, mint abban a mágikus négyzetben,

ahol ez a szó írja a keresztet középre, egyszerû latin jelentését messze

meghaladó fontossággal, mint amikor azt mondjuk: amor eum tenet.

Harminckettedik álom

– Az elôzô álomban ott tartottunk – szólalt meg hanyag eleganciával

a Lény –, hogy engem valamiféle dübörgô megszületési vággyal illettél.

Ha lennél oly eszes, és továbbolvasnád a Dum contemplar animót, akkor

furcsa kinyilatkoztatásomra lelnél. Ha jól emlékszem, azt mondtam, persze Walter barátom közvetítésével:

Meglásd, elkövetkeznek emberré változásom napjai,

Hogy bûbájjal legyôzzem Énokot és Illést.

Ha elragadom az igazság ösvényét a földrôl,

Ráhel szolgál majd engem, én pedig megvakítom Liát.

– Látom, szép antikrisztusi terv – szóltam. Az Antikrisztus is te vagy,

vagy csak egy kedves teremtményed?

– Ô az én szerelmetes fiam, akiben nékem kedvem telik. Ha Istennek

lehetnek, akkor a Sátánnak is lehetnek fiai – szólt, és mosolygott vélt

szellemességén, ahogy parafrazálta az Urat.

– Hogy végképp magába ne szeressen, gyorsan közbe vágtam. Azt értem a versbôl, hogy bûbájjal legyôzöd Énokot és Illést, azt is, hogy Ráhel, a kereszténység is neked szolgál majd, de hogyan vakítod meg Liát,a zsidóságot?

Túl sokat foglalkoztunk a világban lévô rosszal, és túl keveset a jóval,

és így felütik a fejüket a közhelyek, mint ez itt.

– Mi sem egyszerûbb, üldözéssel és üldözési mániával. A szeretetre

legéhesebb népet szeretetre képtelenné teszem. Te is kaptál hírt róla,

perjelem, hogy testvéreitek néhány évvel ezelôtt átadták egy zavaros

származású és múltú alaknak, egy bizonyos Christophoro Colombónak a

templomosok titkos térképeit az eddig csak általatok ismert La Merica

csillagról elnevezett új földrészrôl.

– Mi az, hogy zavaros származású? Minden ember zavaros származású.

Nem tudtam, hogy az ördög is antiszemita – vetettem közbe.

– Már ezerszer mondtam, hogy ne használd ezt a primitív, öregasszonyos ördög megnevezést. Azért nekem is van tartásom. Ez az ördögözés olyan, mintha én téged szobafestô és mázolónak neveznélek. Bár ez a mázoló nincs is távol a te tevékenységedtôl. Mit összemaszatolsz egy képen, mint egy fetisizta erotomán. Mit összeizgattad az olajat a fürjtollal annak a Lizinek a kétnemû pofikáján is. Az antiszemitizmusról meg nem nyitok vitát veled, az még nekem is political incorrect. Különben is nektek nem a földi származásotok az igazán zavaros, hanem az égi. Nem tudjátok megfejteni, hogy a kozmosz vagy a Chaosmos (27) gyermekei vagytok.

Hogy virágoznak a kibontott belsô szervek itt ezeken a képeken.

Láttad azt a késeddel feltárt embert? (a 143. oldalon) ô nem földi lény.

Észrevetted-e, hogy élve az emberek mind földieknek tûnnek. Halottként

sokan olyan arcot vesznek föl, mintha csak tévedésbôl kerültek volna

erre az elátkozott bolygóra, megváltani ezt a sarat, ezt a lelki-bélsaras

emberiséget. Mindenáron, az akarata ellenére is.

– Meglepsz – vágtam közbe. – Végképp nem tudom eldönteni, hogy

te gyûlölöd vagy szereted az emberiséget, és ezért cseszteted már eleitôl fogva. Vagy pontosabban: a gyûlöleted mögött egy indirekt szerelem munkál. Nem gondoltál még arra, hogy te vagy a Jolly Joker az Úr játékában?

– Ne kísérts, mert olyat mondok, magam is megbánom.

– Látod, ez már teljesen emberi. Nem félsz, hogy emberré válsz? Különben, mikor a múltkor egy gyermeket rajzoltam, elsírtam magam.

Gyermekkorom szentmiséi jutottak eszembe és a liturgia szövege: Fölemeljük szívünket, fölemeljük az Úrhoz.

Még mindig fölfedezünk új földrészeket vagy felfedeztetjük másokkal

újként. Megy ez a földi bújócska a maga rendje szerint.

Harmincharmadik álom

– Az elôzô álmot lényegében ott hagytuk abba, hogy elmagyarázod,

hogyan vakítod meg Liát, a zsidóságot.

Igen, tudtam róla, hogy történelmünkben elôször titkos irataink közül

a La Mericára vonatkozó anyagot átadtuk egy félig civilnek, aki cserébe

a mi keresztes lobogónkat húzta fel vitorlaként a hajóira. A beavatatlanok

fontoskodó buzgóságukkal már sok nagy nemes titkos ügyet lelepleztek.

Mentse a helyzetet, hogy kényszerbôl adtuk át, mert már tudomásunk

volt egy minden eddiginél nagyobb zsidóüldözésrôl és arról,

hogy 1492-ben minden zsidónak el kell hagynia Spanyolországot. Perjelségünk úgy döntött, hogy az új földrészen létre lehetne hozni az Új Jeruzsálemet, és ez az eltályogosodott zsidókérdés is megoldódna Európában.

– Nem kellene nektek, földieknek állandóan beavatkoznotok a Teremtés

eleve elhatározott rendjébe. Az Új Jeruzsálem, a végsô templom majd

az idôk végeztén jelenik meg. Nem kellene macerálnotok az idôt. Az Úr

és én is ilyenkor nagyon bosszús vagyok miattatok. Elég nehezen sikerül

megoldani ezt a la mericás ügyeteket is. Tudjátok, hogy több millió embert, ôsi népeket fogtok itt kiirtani, nekem tetszô cselekedettel. Különben ennek a La Mericának az uralkodója az én nagy idôm, a huszadik század után a végidôk császárának szerepét akarja majd eljátszani, és megtámadja Mezopotámiát. Csupán azért, mert fundamentalista keresztényként könnyedén beveszi tanácsosai azon állítását, hogy sikerült megfejteni a Biblia kódját, és abban azt, hogy 2006-ban atom-holocaust

A másvilág nem jön. Már itt van. Nézd ezt az arcot itt a másik oldalon.

pusztítja el Izraelt. Látod, ide vezet egy félig megfejtett kód félreértelmezése.

Két féligazság egy egész világháború.

– Akkor te miért adtad a kezembe ezt a tôrt? Ez nem ugyanolyan hamisan mûködik?

– Nagyon hülye barátom, én álmodban adtam kezedbe, és csak álmodban mûködik. És álmodban se jusson eszedbe, hogy amirôl mi itt beszélünk, valakinek föltárd, legalábbis ebben az évezredben.

– És utána már lehet?

– Utána lehet, utána más világ jön. Másvilág. Akkor már úgysem hisz

senki senkinek. Abban a világban már álom és valóság összemosódik.

Egyre többen nem tudnak különbséget tenni aközött, hogy az élet álom,

vagy az álom élet. Élnek az életük mellett, alatt, fölött. Mindenütt, csak

nem ott, ahol a világ valódi dolgai történnek. Eljön a mûvégtagok uralma.

Eljön a finnyás Cyberember. Steril lesz, és sterilitásra vágyik. Undorodik

az emberi nedvektôl. Legszívesebben lecserélne minden földi nedvet

sóoldatra. Kivéve a könnyet, mert azt cukoroldatra cserélné, hogy ez

a szép új világ legyen nagyon happy, mert csak ez illik egy mûemberhez,

amit olyan szépen megrajzoltál. (a 175. oldalon) Látod, ott csupa fémbôl

van már minden csigolya, minden bordácska, és fémlemezek fogják

össze a fémfülû koponyát.

– Attól félek, ugratsz – vágtam közbe. – Olyan vagy, mint egy czakógólya

kalifa a gazdaságkorból. (28) Nem te akarsz mindent digitalizálni?

Nem te bontatod le velem a húst, mint egy hentessel a mészárszékben?

Nem neked épül ez a szép új világ? Nem te akarod Krisztus testét szétrombolni, hogy ne találjon vissza belé a Szentlélek, amikor visszajön a pokolból, ami tudvalevôleg Jeruzsálem alatt van?

Tényleg, hogy kerül a pokol Jeruzsálem alá? És nem ezért kellett Jézusnak erre a vidékre születni?

Leonardo a naplónak

Látod ezt az arcot a túloldalon? Ez a tekintet megfordítja az álmot. Egy

okkult álom néz itt vissza egy egyszerû földi álomra.

                                             Rózsaálom

Igen, én kertész vagyok. Tudok a rózsákkal bánni. A titkos értelmûekkel

is, mert én az Arany Rózsától származom. Tudom, hogy a rosa caninát

hogyan lehet beszemezni. Hogyan kell a gyönge növényi húson borotvaéles szemzôkéssel kereszt alakban sebet ejteni, majd felpattintani a rózsatô húsát, hogy feltáruljon a fás rész, a csont. Tudom, hogyan kell behatolni a kis sebbe a fallosz-ék alakra, lapra vágott rózsaszemmel, majd rafiával szorosan, tengerész harántcsomóval körbekötni, hogy jól fakadjon a szem, és amikor itt az ideje, kibomoljon a vad tôbôl a nemes virág.

Gyerekkoromban anyám minden hajnalban rózsát szedett. Anyám, a

Montalcino fekete rózsája, hová lettél. Hová lett a fiatalasszony, aki  harmatos rózsák között, vagdossa a hosszú szárú virágokat. Több

száz szálat leszed minden hajnalban anélkül, hogy egyetlen tövis is megszúrná a kezét. Könyörületesek voltak az én anyámhoz a rózsák, nem úgy, mint Krisztus töviskoszorúja, de hát az nem is rózsából volt.

Anyámat a felkelô nap már úton találta, ahogy a Vinci melletti Anchinóból

viszi Firenzébe, a piacra a rózsát. Amint beért, elsô útja a templomba

vezetett, ott bemártott egy szál rózsát a szenteltvízbe, keresztet

Rosa pimpinellifolia vetett vele magára és arra a csokor rózsára, amit minden alkalommal a Szûz Mária-szobor lábához helyezett. Ez egy fekete Mária-szobor volt, az a titkos jelentésû, amely az európai gótikus katedrálisok félhomályos kápolnáiban megbújva mentette át a szimbólum-értetlenség századain a titkos értelmû rózsa szent titkát. Szûz Mária-Anyám, fekete rózsa (29), imádkozz érettem…

Micsoda rózsaillat van itt, a Sírban, biztosan a Testbôl árad, és most

nem zavarja az az átható rókaszag, amit akkor érzek, ha Mefi is itt van.

Lehet, hogy eddig ezért nem tûnt fel ez a tisztító rózsaillat, mert a fuxos

szag megrontotta, mint a legjobb bort is a fuxosodás. Mindenesetre jó jel ez a rózsaillat, ha rózsa születik, valami megvilágosodik, valami regenerálódik,

valami isteni tudás, valami kozmikus erô kezdi jelenteni magát,

és közel a Paradicsom is, mint Danténak, amikor egy aranyközepû fehér

rózsában megpillantja a Mennyek Országát.

De azért még mindig itt ez a rókaillat is, bár most csak a végén és hátulról jön elô, úgy, ahogyan borkóstolásnál az üres pohár száraz illatpróbáján érezzük meg, hogy a nagynak hitt borban valami sántít. Vélhetôleg ott is az ördög, ami a mi bûnünk, a hiba, hogy borunk érzékeny testét nem elég szakértelemmel ápoltuk. De milyen szakértelemmel ápoljuk saját testünket egészségesen és betegen? A teremtés legtitkosabb gyümölcsének, szôlejének és borának milyen szôlômunkásai, milyen vincellérei vagyunk? Megtartjuk ezt a különleges edényt olyan tisztának, hogy belôle indulhat ki majd a megvilágosodásra törekvô szellemi út, ahogy

Látod milyen groteszk a túloldalon halott arcunk tükörjátéka.

Buddha hívei hiszik? Vagy örök Vízözön elôtt élünk, mert megtelék a

föld erôszakoskodással, és így minden test megrontotta vala az ô útját

a földön (30)? És mára is ugyanaz a feladatunk maradt, mint Noénak, el

kell kezdenünk gyûjteni a goférfát és a szurkot. El kell kezdeni építeni a

bárkát…

Vagy ezen már túlvagyunk, mert minden ördögi, sôt sátáni praktika

ellenére a Test feltámadt, a Test megdicsôült, s kaput nyitott nekünk is,

hogy kövessük?

Kaput nyitna, de most még nem támadt föl, mert még itt fekszik árván,

most még nem dôlt el, hogy Isten fia-e, vagy csak egy egyszerû palesztin szélhámos próféta nagy vágyakkal, kis csodákkal, aki született

Betlehemben, amit a görögök egyszerûen Scythopolisznak, szkítavárosnak neveznek, az arabok meg tudnak arról valamit, ami itt a mélyben történik, mert Betlehem arabul BEITH EL LAHAM, a hús szobája, vagy a test szobája. Mit üzen ez a galileai városka, és miért született a Messiás Galileába, a gójok közé?

Vagy ezért is nem ô a Messiás? Elevenbe vág itt a szellemfeltáró kése,

a kutakodó gondolat. Elevenbe, mint az én késem éjszakánként, amikor

gyermekhullákat boncolok. Néha olyan meghatóan esetlenek, mintha

csak aludnának, és nekem az az érzésem, nincs jogom boncolni, mert

nem tudom megkülönböztetni az eleveneket és a holtakat. Ilyenkor elkezd remegni a kezem. Nem tudom tovább folytatni a munkát. Jó lenne

A testet sem lehet megismerni. imádkozni. Imádkozni, ha tudnék. Már a Miatyánkat is elfelejtettem, pedig valamikor még arra is emlékeztem, hogy Dante hogyan imádkozta. Valahogy így:

Ó, Miatyánk, ki lakozol a mennyben,

nem határokba szorítva, csak elsô

magasságodhoz vonzó szerelemben:

szenteltessék meg a neved. Áldja felsô

erôdet minden teremtmény beszéde,

s fuvalmad, mely a szívbe édesen jô

Jöjjön el a Te országod...

Hildegard-álom

Homo est perfectio… (32) Az ember tökéletesség, teljesség. Az egész

világ viszonylatában is. Legalábbis ezt a képet hozza elém valahonnan az idôbôl a csodatôr.

In mundo, a világon. Mundus, az egyszerre világ és asszonyi ékesség.

Mundo, megtisztítani. Lehet, hogy az ember csak a szeplôtelen asszonyi

ékességben a világ tökéletessége. A férfi pedig csak a cardo mundi, csak

e világnak a farka… Ha az ember tökéletesség, akkor nem pusztulhat el. Sem lelke, sem teste. De hogyan, a gondolkodás milyen alkímiájával közelíthetjük meg, alakíthatjuk át, milyen lelki aranycsinálási technikával változtathatjuk a halál rémítô titkát, a mysterium tremendumot az örök élet felcsigázó titkává,mysterium fascinans-szá. Ez lenne az igazi alkímiai menyegzô, a nagy beavatás. Mégiscsak nagyszerû lenne már itt, a földön tudván tudni, ismervén ismerni a Nagy Misztériumot, hogy van a Világnak Szíve, és az irányít, az vonz magához mindannyiunkat.

– Idegenszívû vagy, vagyis hitetlen, aki ilyen hitetlen, sohasem vonzza

magához Jézus szíve. Egy kicsit többet kellene hinned, mint gondolkodnod.

Ez a tiszta észre büszke hübrisz, a legnagyobb fal, ami elválaszt

a Világok Szívétôl. Ez annak a templomépítô építésznek a gôgje, aki azt

hiszi magáról, hogy ô építész ott, ahol az Isten csak lakó. Hírámot sem

az a két nebuló ölte meg, hanem a gôg, mert azt hitte, akkora építész,

hogy az ô templomában Istennek kötelezôen meg kell jelennie. Isten

nem ûrhajó, hogy egy csábítóan tökéletes, templomnak nevezett leszállópályával ide tudjátok csábítani. Itt van bennetek, csak nem az agyatokban, hanem a szívetekben. Azt kell feltárni, de nem késsel, nem boncolással, hanem szeretettel. Hiába vagdosod éles késeiddel a szív húsát, hiába kurkászod üreges részeit. Nem találsz már csak romlandó anyagot ma még, vérvörös, holnap hervadó húsvirágokat.

Hagyd abba a boncolást, Leonardo. Ami a földi élethez elég, azt te már

mind tudod a testrôl. El kell döntened, hogy az ész vagy a szív beavatottja akarsz lenni. El kell döntened, hogy a földi megismerés misztikus-zavaros szabadkômûves óvodáit járod tovább, vagy az égi megismerés útjára lépsz.

– Ki vagy te?

– Ezt én kérdezhetném tôled. Téged hozott a rózsaálom az én bingeni

kertem rózsái közé.

Hildegard azt mondta: azt írom le, amit látomásaimban látok és

hallok. Én is azt írom le. Miért olyan szépek az ô látomásai és ilyen

zavarosak az enyémek?

– Hildegard vagy? Hát mégis csak volt értelme ennek az álom-ámokfutásnak, találkozhattam veled, az egyház számomra legkedvesebb szentjével.

– A fenét vagyok én szent, csak egy nyomorult nôszemély, törékeny

ember, akiben semmi állandóság nincs, hamu a hamuból, por a porból,

aki csak azt mondja, és azt írja, amit valaki más oltott belé.

– Nekem hiába szerénykedsz, én annyira ismerem az embert, hogy

tudom, csak ti ketten, Clairvauxi Bernáttal, meg tudtátok menteni Európát és rajta keresztül az egész emberiséget.

– Azt csak Mária tudja, a tizenkét világ, a tizenkét csillag hercegnôje.

Különben jól látod, Bernáttal mi összetartoztunk és összetartozunk. Ha

szerettem volna férfit, ôt szerettem volna, és ha az ô olthatatlan égi szerelme nem Mária lett volna, akkor a földi szerelme én lettem volna. Nem véletlen, hogy látomásaim igazságáról ô nyilatkozott, éspedig megfellebbezhetetlen tekintéllyel.

– Anyám, te, akit a Rajnai Szibillának is hívnak, te tudnál segíteni nekem.

– Ma még nem tudok. Árad belôled az önhittség. Te is azt hiszed, gondolkodol, tehát vagy. Nem igaz, csak az van, aki szeret. Le kell gyôznöd az önhittséget, az epe bûnét. Ama bizonyos alma elfogyasztása után Ádám epéje, miként minden nembéli társáé is, keserû lett, és ez valamennyi súlyos betegség ôsoka. A bûnbeesés teljesen átalakította Ádám és Éva testét.

Innetôl Leonardo a naplónak írt jegyzeteit még nem tudtam megfejteni.

– De te, anyám, meg tudod gyógyítani, te vagy a legnagyobb gyógyító.

– Csak Isten a gyógyító, és nincs gyógyíthatatlan betegség. Rajtad

azért nem tudok segíteni, mert a te tudásvágyad betegesen földi. Ha

most kezdenélek gyógyítani, még beljebb süllyednél ebbe a fajta tudáskórba.

Azok számára például, akik az önhittség bûnébe estek, tilos a böjtölés,

mert az még jobban fokozná az önhittségüket.

– A katharokkal is ez volt a baj?

– Hasonló. Náluk a túlságosan szigorú aszkézis megfosztotta erejüktôl

az erényeket. A világon mindent úgy kell elrendezni és szabályozni,

hogy közben a szív öröme meg ne szökjön.

– És a katharokat üldözô papság jobb volt?

– Nem, rosszabb volt. Istent nem ismerték, embertôl nem féltek. Akkor

ôk voltak az igazi gyógyíthatatlanok, s ha a gyógyítók gyógyíthatatlanok,

a világ elpusztul.

– Anyám, én alkut kötöttem az ördöggel.

– Nem olyan könnyû az. Ô mondja, vagy te is úgy tudod?

– Én nem tudom pontosan, de az biztos, hogy erôsen kísért. Elvitt a

Szent Sírba, ahol megmutatta kiterítve, élettelenül Krisztus testét, és rábeszélt, hogy készüljek fel a Test felboncolására. Azóta minden éjszaka ahalottas házakat járom, akasztott emberek hulláit vásárolom, és boncolok, boncolok. De ez mind semmi, a Gonosz elfoglalta álmaim. A boncolásaimon készített rajzokat viszek neki, hogy megismerje a testet, hogymegismerje a húst. Ha látnád, milyen kéjjel szemléli a rajzokat, mint

éretlen kamaszok meztelen nôi testek és pornográf aktusok képeit. Viszont nem úgy néz ki, ahogy te a Sciviasban (33) világias kifejezésekkel így leírtad: Vaginájában szörnyû és koromfekete, izzó tekintetû fej jelent meg, fülei akár a szamáréi, orrlyukai és szája akár az oroszlánéi…A fejhez csatlakozott valami, ami egy nagy rakás ganéjhoz hasonlított.

Aztán felemelkedett egy hegy tetejére, és megpróbált felszállni az ég

magasába. Hirtelen mennydörgés hallatszott, és egy hatalmas erô akkorát taszított a fejen, hogy az lebukott a hegyrôl, és egyszersmind a

páráját is kiadta.

– Azért nem úgy néz ki – válaszolta Hildegard –, mert Te még nem az

Antikrisztussal találkoztál, hanem magával a Sátánnal. Te még abban az

idôben élsz, jobban mondva álmodsz, amikor még úgy vélte a Gonosz,

hogy személyesen is megakadályozza a megváltást. Igen, ott sertepertélt

a Sír körül. Az ô testetlenségének legnagyobb vágya a Szent Test volt, a

Test meggyalázása, a Test elrablása, és ezen keresztül megakadályozni a testünk feltámadását.

– Anyám, arra már lassan hajlok, hogy elhiggyem a lélek örök életét,

de szerintem a test feltámadása csak egy metafora. Azt a tudással is meg lehet közelíteni, hogy a mindenséget áthatja az erô, az energia, a nagyfény, és ebbe a fénylô energiába tér vissza minden kis energia, ami a földi életünkhöz kölcsönadatott. Az így felfogott mozgásnak akár az örök élet nevet is adhatjuk. De a test, a romlandó hús, a porrá és hamuvá lett anyag hogyan áll össze még egyszer vérrel és élettel teli hússá, ráadásul az eredeti személyiség eredeti húsává? Ez egyszerre fölösleges, szinte gyermekes, bár elismerem, egy bizonyos szinten túl igazán misztikus ügy.

– Ez a lényeg, hogy az anyag is misztikus jelenség. Ti, materialisták

ezt igazán soha meg sem értitek. Nektek a lét határozza meg a tudatot.

Egy magasabb szintre csak akkor érnétek, ha észrevennétek, hogy annyira határozza csak meg a lét a tudatot, amennyire tudatosítja a tudat, hogy a lét határozza meg a tudatot.

Felhívom a figyelmed, hogy Szent Pál, aki a történések legkritikusabb

idejében a legmagasabb beavatásban részesült, és így a négy világban állt egyszerre biztos lábon, kötelességének érezte, hogy kristálytisztán kimondja a nagy titkot:

Imé, titkot mondok néktek.

Mindnyájan ugyan nem aluszunk

el, de mindnyájan elváltozunk.

Mert szükség, hogy ez a romlandó

test romolhatatlanságot öltsön

magára, és e halandó test

halhatatlanságot öltsön magára.

Mikor pedig ez a romlandó test

romolhatatlanságba öltözik, és

e halandó halhatatlanságba öltözik,

akkor beteljesül amaz ige, amely

meg vagyon írva: Elnyeletett

a halál diadala. (34)

Tehát megsúgom neked, fiam, nem igaz semmiféle gnosztikus szépelgés, ami a csak fénnyé válás lelki és szellemi tükörcsapdáival, tudattükrözéssel homályosítja az emberi test feltámadásának nagy misztériumát.

Pál félreérthetetlenül, keményen kimondja: a halál diadala akkor

nyeletik el, amikor ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik. Mit

gondolsz, mi volt az én mindentudó gyógyító tudásom alapja?

– Az éjjel és nappal, az ébren és álmodban szüntelenül mûködô látomásaid.

– Persze, de látomásai másoknak is voltak, mégsem tudtak aktívan

gyógyítani.

Én azért tudtam, mert nekem bemutattatott a feltámadott, a

megdicsôült, a betegség nélküli test. Gyógyításom minden lépését ehhez

a tökéletes testhez viszonyítva tettem meg.

                                   Nekem könnyû dolgom volt,

én láttam a nagy etalont. Minden betegséget, minden hiányt, minden

egész-ségtelenséget vissza tudtam vezetni a nagy Egész-séghez. Talán

most már látod, miért akarja megszerezni a Sátán a testet. Nemcsak

Krisztusét, hanem mindenkiét. A Sátán halál-felhalmozásban érdekelt.

De te ne félj, Krisztus a te segítségeddel legyôzi a halált, a te halálodat is de csak a te segítségeddel. Ha most aggódsz, ne Krisztusért aggódj, ô veled van, Krisztus benned aggódik érted.

– De anyám, ha minden ilyen könnyû, ilyen céllal elhivatott, akkor

mit bajlódsz annyit az Antikrisztussal?

– Mert ô a legveszélyesebb szemfényvesztô, és mibennünk csírázik,

készülôdik arra, hogy az idôk végeztén testileg is megjelenjen. Pörgeti

rajtunk a számait, hogy a végén kijöjjön a nagy számkombináció. Hom-

lokunkra írja a jeleit, és azokat, akik jó cselekedetekkel nem tudják letörölni a homlokukról ezeket a betûket, sorba állítja a végén, és így ki fogják adni a fordított evangéliumot, a fordított jó hírt, a Rossz Hírt, saját

pusztulásuk könyvét.

– Akkor Ágostonnak volt igaza, aki azt mondta, hogy mindenki Antikrisztus, aki tetteivel tagadja Krisztust.

– Ez igaz az elôbb elmondottak értelmében, de csak úgy, ha azt is jelenti, hogy ebben a földi történelmünkben is személyesen készül megjelenni a Nagy Képmutatás, a hamis Krisztus. Meglátjátok, mindent meg fog tenni, hogy homályossá tegye szemeteket az ô látására, hogy süket fületek ne hallja ki beszédébôl a hamis hangokat, hogy szimatot vesztett orrotok ne érezze meg rajta a pokol kénjét, a pokol kánját.

– A hallásról jut eszembe, te zenét is szereztél, te mûvész is vagy,

mint én. Ilyen szinten sohasem érezted, hogy lehet, ez az egész földi lét

egy nagy szemfényvesztés? Egyszeri és megismételhetetlen. Élünk és

meghalunk, és kész. Sem elôtte, sem utána – semmi. Elôtte ûr, utána ûr.

Minden isten, minden túlvilág, minden mitikus, ezoterikus gondolat

csak ennek a nagyra nôtt koponyájú majomnak a szenvelgése, halálos félelme az örök elmúlástól. Az isten-történet csak tudat-történet.

– Mi vagy te, mûvész? Én nem tudom mi az, én csak hallgatom, hogyan

zenélnek az angyalok Isten színe elôtt. Onnan lopkodok néhány

dallamot, hogy itt, a földön is legyen valami a mennybôl, szûrôdjön át az

ígéret zenéje. Hogy már itt, a földön is táncoljon egy kicsit a lelkünk az

Úrnak tetszô égi-földi, földön-égi táncokat. Hadd szóljon a földön is a

mennyei kinyilatkoztatások harmóniájának a szimfóniája. Különben

szerintem ha van mûvész, az az, aki csodálni tudja a teremtett világot,

de nemcsak csodálni tudja, hanem tudja és hiszi, hogy a teremtése mögött

mûködik az igazi csoda. És tudod, mi árulja el legbiztosabban, indirekt

módon, hogy van túlvilág?

– Leköteleznél, anyám, ha elárulnád.

– Mit gondolsz, miért ily buzgó a Gonosz ennek a világnak a félrevezetésében?

Mi dolga lenne egy örök halálra ítélt lénnyel? De mennyi van

az örök élet lehetôségével megszentelt emberrel! Volt valami a katharok

elképzelésében, valami homályos igazság. Nem az, hogy a Gonosz teremtette a világot, hanem az, hogy a kevésbé hívôk, a Tamások a Gonosz mûködése által is megérthetik, hogy van Isten, és Istennek célja van velem.

– Jut eszembe, a katharok tisztábbak voltak, mint az ôket üldözô egyház, te mégis Róma mellé álltál.

– Én is, és Bernát is. Életünk legnehezebb döntése volt, de éppen az

Antikrisztus-jelenség visz el ennek a döntésünknek a szívéhez. Az Antikrisztusban azt tanulmányozhattuk, hogyan nyeli már el a földön is a halál az életet, hogyan válik a halál-élet élet-halállá. És ez, amit most

mondtam, nemcsak egy nyelvi trükk, hanem a földi élet legnagyobb

csapdája, lelki küzdelem életre-halálra. Az Antikrisztus nem egy személy,

hanem egy állandó mozgás a krisztusi meghamisítására. Az embernek

egyszerre és állandóan figyelnie kell a világban a krisztusit és az

antikrisztusit. Aki töretlen áhítattal csak a krisztusit keresi, nagy csapdába eshet, becsaphatja ôt a Nagy Utánzó, a Nagy Képmutató, a Nagy Másoló, aki zseniális tehetséggel kelti a hamis látszatot. Ô a Nagy Neofita is.

Ô az állandó szélkakas a damaszkuszi úton. Pápacsúfolóból ô lesz a legpápábbpápa, a túlbuzgó hívô. A hagyomány könyörtelen harcosaként rafinált technikával irtja ki a hagyomány igazi ôrzôit. A múlt értékeire hivatkozva képes felrobbantani a múltat. A célpontja ezért Róma, hogy

összezavarja a krisztusi idôt. Kérdezed, miért álltunk Róma mellé Bernáttal.

Mert Róma minden meghamisítás, kisajátítás, gyötretés, minden

fertôzés ellenére mégis áthozta az idôn a krisztusi kinyilatkoztatást. És

mert a Nagy Ámítótól is lehet tanulni, ha neki Róma szétverése a fontos,

akkor nekünk Róma megvédése. Nem Róma erkölcstelensége, hanem

Róma Krisztust közvetítô erkölcse a lényeg. S ne feledd, ha Róma nincs,

Európa sincs. Nem lenne több, mint Ázsia balkánja. Ha Róma nincs, kis

szekták rohangálnának csak a földön Krisztus megváltó testének darabkáival.

Mindegyiknek lenne egy kicsi igazsága, néhány nagy tévedés között.

Ezért akarja a Gonosz fölboncoltatni veled a Testet, hogy ô oszthassa

el. Mindenkinek adna a saját szája íze szerint egy kicsi megváltást.

Földi megváltást az égi helyett. Parányi idôbe zártat az örök helyett.

– Nehéz behatolni oda, Anyám, ahol ôrzik az idôt. Vannak, akik megszakítani akarják az idôt, vannak, akik átírni, mások felgyorsítani, és vannak, akik megrágalmazzák az idô ôrzôit.

– Látod, mennyi technika, fiam, és mind hiába, nektek csak egy technika

szolgál, a hit.

– De a hit tunyává teszi a szellemet.

– A kicsiny hit igen, de a nagy újabb és tágabb szellemi világokat nyit

meg. Mint ahogy számomra megnyitotta a zenét és az égi zenéket.

– Akármilyen szép is a zenéd, de mégiscsak korod zenei formáit követi.

Nem kell hozzá földöntúli segítség, elég a tehetséged is.

– De mi az igazi tehetség, fiam, ha nem általános a sugallat, a teremtô

álom. Mi az igazi tehetség, ha nem csoda? A formák, a stílusok pedig csak

földi mankók a csoda befogadására. Ha elmarad a csoda, akkor csak a forma marad, az üres stílus, mint a lelkétôl megfosztott emberi test. Halott táncol halott zenére. A hullafoltos értelem már csak haláltáncot koreografál. A hübriszen keresztül mûködik a Rossz, mûködik a Nagy Szétszerkesztô.

Lebontja a lélek hatalmát a mûvészetben. Sivár esztétikává oldja

a jubilust, az örvendezést. Szétszedi a zene hatalmát, úgy, hogy még a

zenére táncoló szigetek (35) is megmerevednek a világtengerekben, és ez a haláluk, mert ha nem táncolnak, elsüllyednek, elsüllyednek, mint Atlantisz. És ha a mi emberi lelkünk is elfeledi ezt az örvendezést, elsüllyed, le, egész a pokol tornácáig, ahol az elhalt esztéták lakoznak. Kínjukban,mint a földön, sznobokkal és kiürült lelkû mûvészekkel, kegyetlenjátékokkal szórakoznak.

– Anyám, a cinizmus szenthez nem méltó, ezért inkább azt kérdezem,

miért oly szomorú a dallama a Virtus sapientiae mûvednek.

– Mert a bölcsesség, ez a mi földi bölcsességünk, el van jegyezve a

szomorúsággal, azzal, hogy Istent ésszel föl nem foghatjuk, de nem

gyûrhet le bennünket a szomorúság, ezért írtam meg a Symphonia armoniae celestium revelationumot. Ez hetvenhét szekvencia az örvendezésrôl.

Az örvendezés a lélek hangja, amint boldogan árad az Úr felé,

mert ki másnak örvendezhetnénk jobban, mint a szavakkal le nem írható

Istennek.

Azt tanácsolom neked is, fiam, hogy sokat énekelj, ráadásul neked

szép hangod van, és hangszerhez is értesz. Énekelj, és tudd az utat! Ez

az igazi ördögûzés. Neked adom ezt a kottagyûjteményt. Nézd például

ezt a kottát: O ignis spiritus paracliti

                                                  Ámor-álom

Mint mikor még könnyû és fiatal a láb, amikor még nem zsigerelte ki

az idô, oly könnyû, nesztelen léptekkel jött ez az álom, ez az ámor-álom,

és ámor-morálom ez a vers, valahonnan az idôbôl, egyszerre több

helyrôl. Lehet, hogy nem is nôrôl szólt csak, és nem is csak férfiról, hanem magáról a vágyról, a szerelmi idôrôl, s odisszeánkról ebben azaz

idôbôl idôben.

Azt álmodtam én Hogy volt egy asszony Messze és mélyen az idôben

A múltban és a jövôben Az arca, mint az ég Kalászokból koszorút hordott a fején Szívében sosem volt tél, csak ôsz Mely gazdagabb lett minden aratástól… Mit gondolsz, volt-e, lesz-e asszony még,

Mint akirôl álmodtam? (36)

Az idôben kóborló szövegek kísértenek. Hirtelen nem is tudod, kié,

annyira megszereted, hogy biztos vagy benne, a tiéd. Pedig már mondta

valahol valaki másnak. Lepkegondolatok ezek. Képzeletrôl képzeletre

szállnak. Több nagy szellemmel is elhálnak. Ellenállnak az elmúlásnak.

Ugyanúgy, mint a szerelmes nôi test, az izzó, virágzó, termékeny természeti csoda, amit nem sajátíthatna ki senki. A termékeny nôi szépség közkincs.

Innen nézvést bûn a monogámia. Valami közös értéknek az elrablása,

priváció és privatizáció. Magántulajdonba vesszük, hogy ha bár elhervad

is, csak a miénk legyen. Persze néhány nagy férfi, nagy hímes-mezei

kertész, kivirágoztatja a rábízott nôi testet és a benne foszforeszkáló lelket.

Én rossz kertész lettem volna. Zsenihiúságom, zseniönzésem mindenben csak magára figyel. Istent is talán azért nem vagyok képes meglátni, mert nem tudom átszakítani azt a burkot, amit magamból magam köré fonok. A Gonosz én vagyok, Mefisztofelesalai én vagyok. Lehet, hogy sántít az ismerd meg önmagad tétel, legalábbis az Isten megismeréséhez vezetô útként. A lét-egészség milyen állapotában tudjuk Istent magunkon keresztül megismerni? Egy rontott lelkiállapotban a magunkon keresztül vezetô út hová vezet? Hová botladozhat egy beteg lélek az amor sacra ösvényén?

Mégiscsak egy út van, az övé, ha ô az út, az igazság és az élet. Holnap

húsvét van, minden idôk húsvétja. Az idôszámításunk kezdôpontjának,

1499-nek és 2003-nak a Húsvétja, a világkorszakzárás húsvétja.

Ma éjszaka minden megtörténhet.

                                       Álom a harmadik napon

– Hol vagy? Miért nem jelensz meg? Látod, én teljesítettem a feladatom.

Ízekre szedtem a Testet. Itt van az utolsó hét rajz a koponyáról. Ez

a 139. oldalon lévô nagyon hasonlít rád. Te akarod ezt rajzoltatni velem,

vagy én akarlak leleplezni téged? Vagy ez csak ugyanannak a vágynak két

oldala. Mi ugyanúgy meg szeretnénk ismerni a halált, mint ahogy te, az

örök halál, az örök életet. S hogy ez egyikünknek sem sikerül, ebben az

örök hiányban tudnak szabadon mozogni a bûn struktúrái…

Nézd ezt a koponya-sorozatot. Ez már nem a nagy ezoterikus titkos

tanok rejtelmesen, félelmetesen mûködô csontkirály-koponyája. Ez nem

a magát megöletô, magát az idôben titkosan beégetve önfeláldozó Hirám koponyája. Ez csak a csont, amely elindult, hogy por és hamuként visszahulljon a földbe, hogy humusz legyen, férgeknek csipke-csontpalota, mint a 211. oldalon, ahol Richelieu márványkoponyáját is már az enyészet utolsó lehelet-tüllfüggönye tartja össze. Bevégeztetett, nincs az a csábítás, nincs az az erô, mely rá tudna szedni, hogy tovább rajzoljam a hullákat, a halált. Ezután csak az életet akarom rajzolni. Erôteljes férfi és nôi testeket, de leginkább macskákat, ha úgy tetszik, macskákat gombolyaggal. De hol van ez a figura? Megfutamodott?

Lehet, de itt egy levél.

                       Levél Leonardonak (otthagyva a Sírban)

                                         Kedves Leonardo!

Én egy szegény ördög vagyok. Látod, elcsesztem ezt a kísérletet is. Én

kisebb lettem általa, és te nagyobb. Ebbôl is látszik, hogy el kellene gondolkoznotok azon, ki az igazi jóakarótok.

Már korán rájöttem, téged nagy erôk segítenek, nagy erôk vonzanak,

és azok a vonzások nem engedik, hogy hibát kövess el. Hiába játszod el

a sorstalant, nagy sorsod van, sôt ha valakinek szolgál, neked szolgál a

Sors und sors bona nihil aliud…

Én már a kezdet kezdetén észrevettem a nagy védelmedet. Te csak

játszadoztál a 121 éjszakával, majd ezt felbontottad 1001-re, majd kinézted a héber ábécébôl a 100, a 20 és az 1 megfelelôjét, ami KOF, KAF,ALEF, és rajzoltál nekem egy maszkot ( ), ami így abban a pillanatban rámégett. Te észre sem vetted, mert félmûvelt vagy, hogy mit csináltál, ugyanis a KOF=fény, KAF=erô és az ALEF=atya együtt    

                                         FÉNYERÔATYA.

Isten legszebb, legtitkosabb nevét mondtad ki teljesen véletlenül,

teljesen tudatlanul. Innen kezdve én már csak erôtlen ördög voltam.

Statiszta egy játékban, amit már csak magaddal vívtál. Ha kemény

kérdéssel küzdöttél, ha könnyûvel, mindkettôt magadnak köszönheted.

Így te magad lettél álombeli utazásod célja, és nem Krisztus, és nem a

Feltámadás. A Feltámadáshoz, hogy teljes legyen, nem lehet lekötözni a

Sátánt sem. A Feltámadás a mindenség összes lényének szabadságában valósulhat csak meg. Csapdát persze állíthatnak az ellentétes erôk egymásnak.

És én tudom, hogy a keresztre feszített Krisztus a Sátán legnagyobb

csapdája. Ezért is zümmög ezernyi ördög Krisztus körül és a Kereszt

körül. Megalázó, de igaz Giovanni Santi (37) festménye, ahol megfestett

engem, mint legyet a keresztre feszített Krisztus mellén. Teleológiai

mélységû a vicc is, amelyben Krisztus így sóhajt: Atyám, csak ezek a

kurva legyek ne lennének…

Látod, zavarom leplezve beszélek összevissza. Egy Mefisztó mégsem

vallhatja be, hogy vesztett, de ha bevallaná, sem tud veszteni, mert a lényege az örök vesztés, és vesztés-e az örök vesztés, vagy már egy antigyôzelem?

Mindenesetre az idôk végére nekem be van ígérve a Nagy

Vesztés, ami csúnya egy predesztináció az Úrtól.

Különben azért még így is becsaptalak. Hordattam veled a rajzokat a

húsról, a testrôl, ráadásul a halott testrôl. Hát te nem tudtad, hogy az ördögnek a hús érdektelen? Az ördög a lélekkel hál el, a test csak cifra szolga ebben a transzcendens nászban, csak hab a csókon, amit a lelketekre lehelek. Neked nem a Test könyvét, hanem a Lélek könyvét kellett volna megírnod. Az én Istentôl elpártolt bölcsességemet csak ez izgatja, mert ha teljesen megismerném a lelketeket, az teljesen az enyém lenne. Akkor nem lenne megváltás, akkor nem lenne örök élet. Osztoznátok az én örök halálomban. Velem lennétek az idôk végezetéig, és az idô evilági mátrixán túl is, az örök semmiben, ahol már nem értelmezhetô Isten, igaz, hogy én sem, de abban a gyôzelemben ez már nem is számít.

Azért ne örülj nagyon, Leó, nem gyôztél. Mi szerzôdés nélkül is alkut

kötöttünk. Te megismerted az én nyelvemet, és ez a nyelv veled lesz. Ez

nem hagy nyugodni. Ez remegteti a lelkedet, amíg élsz. Ez olyan kételymétely,amely szétrág belülrôl. Nálad jobban nem vágyik senki ezen a földön Isten után, az örök élet után, mégis nálad mélyebben senki sem kételkedik Istenben és mindenben, ami transzcendens. Azt még elhinnéd,hogy egy-két beavatott hatalmas szellemi energiával meghódítja azt a centrális pontot, ahol a kiegyensúlyozó erô székel. Sôt pimaszul még azt is képzeled, hogy megfelelô szellemi koncentrációval, ha nincs ilyen kiegyensúlyozó erô, akkor azt létre lehet hozni, és így a nagyon vágyott Isten általatok majd megszületik. Így beteljesedik a földi létezés végcélja, a vak evolúció megszüli a teremtô Istent, aki majd elkezdi az igazi Teremtést, és az elsô napon a lelke ott fog lebegni a vizek fölött, majd megteremti az új embert, akinek nem kell vakon hinnie, hanem tudja is, hogy van Isten, aki teremtette a világot, és ennek a világnak a pásztorává tette az ô fiát, az embert, aki örök életet is nyert általa.

Hát nem, Leókám, nincs ilyen megoldás, nem mûködik semmilyen

gnosztikus hókuszpókusz. Marad csak a hit, amire te képtelen vagy, így

neked marad a hitetlenség, a maró kétely. Pedig a te kezedben nagy erô van, a szépség. Általa el is juthatnál Istenhez, csak te mindent fordítva használsz, mint az írásodat, mint azt a kezet ott, az Angyali üdvözlet képeden, és mint az életedet. Hiúságból, hogy nagy mûvész légy, mûkatarként elfojtottad szexualitásodat, pedig úgy vágytál egy saját fiú után, hogy még egy semmirekellô csavargót is fiaddá fogadtál. A mûvészetet úgy használtad a szexuális vágyad legyôzésére, mint az indiai szaduk a hasist. A mûvészet sikerült, az élet nem. Ja, barátom, mindennek ára van. De nem ez volt a legnagyobb ár, hanem a hited, ami nem volt, nincs, és nem is lesz. Látod, mégiscsak sikerült a szerzôdés. Veled sikerült végleg szembefordítani a mûvészetet a hittel. Így nem maradt, csak az önmegvalósítás drámai játéktere, küzdelem a hittel. A hittel egyesült mûvészet, az örökké fénylô szent grál elveszett.

Cserébe, hogy nekem is legyen némi örömöm, megsúgom neked, hihetetlenül nehéz hit nélkül meghalni, az a pokol. A pokol nem a halál

után, hanem a halál elôtt van. Ebbôl rájöhetsz, a halál elôtt sincs élet.

Örök élet hogy lenne, ahol örök halál van…

Három napot kaptam, látod, elég volt. Ebben a – majdnem azt írtam

– megszentelt idôben nemcsak a tudatotokba, hanem a lelketekbe is sikerült behatolni. A világegyetem létezés-emlékezet-rendszere ezután az én elveim szerint fog mûködni. Így tervezésképtelenné váltok, és a jövô is az enyém lesz. Olyan múltat hazudok nektek, amilyet akarok. Én mesélem el a Teremtést, én írom az Evangéliumot is. Az én történetem a

Megváltás, az én ceremóniám az Eucharisztia. Nem tudjátok megfejteni,

hogy az áldozat elfojtás, a szabadság nyomora, vagy felmagasztalás, a

szabadság transzcendens gazdagsága.

Te, szegény Leonardo, fogd a rajzaidat, és bandukolj haza földi álmaidba. Fáradtan ébredsz, leverten és reménytelenül. Jobb, ha minél hamarabb indulsz, mert ebben az álomban, ebben a sírban megtörténhet veled, hogy eszed veszted. Ugyanis a harmadik nap végén mindig történik

                                            Búcsúzik Mefisztó 

valami, ha más nem, megszólal a szófár, vagy a kakas, vagy Mihály fújja

rettenetesen a harsonát, és megjelenik az Antikrisztus, vagy Krisztus,

vagy amit megérdemeltek.

Engem többet nem látsz, csak ama utolsó napon, mikor is szeretettel

várlak.

Üdvözöl régi híved:

                                                     Mefisztofelesalai

Na, ez szépen cserbenhagyott, és végül még fenyegetôzik is. De mi ez

a ragyogás? Izzik a lepel. Hát ezért nem tudtam a Savoyai-ház kérésére

lemásolni. Ezt nem ecsettel, hanem fénnyel festették…

Ne félj, Leonardo. Én vagyok Lelkem három napja nem táncol az idô zenéjére Szálla alá a poklokra, mumire fibi viam in caelum (38)

A világ három napig templom nélkül volt Nagy kapuja nyílt a gonosznak

A Testnélküli, a szakadár szellem most tobzódhatott

De még nagyobb kapuja nyílt a szeretetnek.

Ezért örvendj. Mert az élet örvendezik

Örvendezés közben táncot lejt a kellem

Örvendj és ragaszkodj Istenhez. D’vekut

A test imája a tánc

Menj el egy haszid, vagy egy magyar táncházba

Ismerd meg a ragyogást Térdepelj oda Isten zsámolyára

És azon a harmadik napon mindnyájan feltámadunk,

mert a világ beavatás a testünkön keresztül.

Ne feledd Leonardo: embernek lenni akkora küldetés, hogy még

                                          Isten is vállalta…

                                     Amiens, 1519. május 2.

Megöregedtem, elfáradtam. Úgy jártam én is, mint aki az üres kertben

sûrûn ülteti a fákat. Türelmetlenül várva, hogy zöld legyen a kert,

virágozzanak és teremjenek a fák. Nem gondolva arra, hogy a gyors idô

fölnyújthatja a fákat, és azok a sûrû ültetéstôl egymástól veszik el a napot és a levegôt. Így állnak itt az én fácskáim, mûveim is árván. Talán

csak egy nem árva, az a furcsa álom-mû, a Testámen. Tegnap még egyszer,utoljára lerajzoltam búcsúzásul magam itt, az amiens-i kertben.

A Teremtô lehetett ilyen nyugodt, fáradt és öreg, amikor megpihent

a hatodik napon. Tudom, nem élem meg a holnapi napot. Földi javaimat

szétosztottam. Már csak a Testáment kell biztonságba helyezni. Jó lenne, ha ötszáz évig nem látná senki. Elküldöm Dürernek, hogy ô rejtse el,és találja ki, hogyan tud megmaradni és kellô idôben megjelenni ez a zavarosálmom, evangéliumom, jó hírem a testrôl, emberi testünkrôl,

amely örvendezhet, mert porból lett, porrá lesz, de mégis feltámad, mégis örök élettel jegyes, mert ô a kapocs az anyagi és a szellemi világ között.

Valaki közeledik az amiens-i úton, és távolról zeng a Halleluja, a Hildegardé.

Elég rosszul látom így messzirôl, és a szemem is nagyon rossz

már, de mintha Fra Angelico angyala közeledne. Ilyen szárnyakat csak ô

tudott festeni. A földi örömök harsány színeit festette rá az angyal szárnyára,

fölgyújtva ezzel az éteri finomságú képet. Angyala egyszerre hozta

az ég és a föld jó híreit. Most is hozza az angyali üdvözletet, mert látom,

hogy lassan felemelkedik a szárny. Emelkedik fölfelé, a hattyú hátáról

felszáll a nagy madár, szárnyával telleget, kettéválik, fölül a NAPMADÁR-

ARC, alul a lélekmadár. Alatta a megfejthetetlennek tûnô rejtvény,

a SATORAREPOTENETOPERAROTAS. Hát persze, ki kell emelni

az A-t meg az O-t, az alfát és az ómegát, és akkor felfénylik a PATER

NOSTER qui est in coelis, a mindenség közepén, ahová a kereszt mutat.

Kántálva indul bennem a fohász…Mert végül mind megtérünk

Félig hívôk és hitetlenek Szabadkômûvesek és rózsakeresztesek

Mindenféle hitetlen mások, Mûvészek és hamis messiások

Etruszkok és magyarok Zsidók és arabok

A két kerub szárnya közt izzik majd a láda És vakító fehér lesz a kô, a kába Megkerül Hirám kristálykoponyája Végleg Mária fején fénylik István koronája Végül mind megtérünk Mert mind, aki él Örök életet remél

Mind rájövünk végül Hogy nem lehet lopva inni az üdvösségbôl

Mint bolhák a kutyák szemébôl Végül megtérek én is Krisztusban

Én, aki egész életemben szívemben parázna voltam

Mégis mindig ôriztelek, Atyám, a lelkemben valahol mélyen

Ahol az egyetemes ok köré Gyülekezett a létezésem

Miatyánk, ki lakozol a Mennyben, és nem

Határokba szorítva a Mindenség Mátrixában,

Oldozz föl engem, az embert, Akibe a meg-nem-halást és a halált sûrítetted Atyám, a halhatatlan élet erejével Emelj föl engem a bukott természet állapotábólFöl, a kebeledre Világok szíve, Atyám

Oldal: LEONÁRDÓ EVANGÉLIUMA III.
GYÓGYULÁS SZELÍD GYÓGYMÓDOKKAL,LELKI TANÍTÁSOKKAL - © 2008 - 2024 - szelidgyogymodok.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat